Jelenlegi hely

Éjszakai óvoda, a legjobb buli!

Éjszakai óvoda? Hihetetlenül hangzik, igaz? Pedig nem is annyira az. Lássuk csak, hogy is van ez a nem is olyan messzi Szolnokon!

Az éjszakai óvoda ötlete már  2013-ban egy pályázatnak köszönhetően kipróbált rendszernek nevezhető, ami hamar nagy népszerűségre is talált a fiatal szülők között. A Széchényi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület éjszakai óvodát szervezve biztosította a fiatal szülőknek a párkapcsolatokban oly fontos és értékes közös időt, miközben a gyerekekre szakértő óvodapedagógusok vigyáztak.

A helyi önkormányzat kezdeményezésére civil szervezetek bevonásával idén újraélesztették a programot, nyáron havonta 2 alkalommal biztosítanak éjszakai óvodát a gyerekeknek. Sőt, próbálták összehangolni a nagyobb városi programokkal! Így míg a szülők nyugodtan kibeszélgethetik, bulizhatják magukat kettesben, a kicsik péntek este 18 órától szombat reggel kilencig pizsamapartizhatnak az oviban. Öt-tíz év kor közötti gyerekek vehetnek részt az éjszakai ovi eseményein.

Nagyon fontos a jól működő, harmonikus családok érdekében, hogy a szülők gyerekek nélkül is tudjanak együtt lenni, a felgyülemlett kérdéseket, problémákat megoldani. A folyamatos törődés a párkapcsolatban épp oly fontos, mint az autó szervizelése. Profán hasonlat, de igaz. Ha nem olajozzák, nem gurul.

Ehhez már csak az kellene, hogy az Ikea is nyitva tartson este, igaz drágám? kommentálta a férjem a hírt, mikor tegnap este lelkesen beszámoltam róla. Lehet hogy nem voltak hiába azok az átbeszélgetett, átsétált esték?

 

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére