Jelenlegi hely

A budapesti trió sorrendcserés, az egyetlen vidéki a Debreceni Fazekas a top 10-ben!

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium az egyetlen vidéki gimnázium a HVG idei Középiskolai Rangsorában a legjobb tíz középiskola között. De mitől lesz egy érettséginek súlya? Mik a magyar diákok céljai?

Hagyományosan idén is elkészítette a HVG a magyarországi középiskolák rangsorát. A legfrissebb kiadvány október 18-tól, hétfőtől elérhető.

Az első három helyezett neve nem tartogat nagy meglepetést, csak a sorrendiség változott. Idén a budapesti Eötvös József Gimnázium és a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezeti holtversenyben a HVG 2022-es gimnáziumi rangsorát. Harmadik helyen a szintén budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium áll a tavalyi első után.

A legjobb tíz középiskola közé egyetlen vidékiként került a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium.

Az intézmény reáltudományokban erős, falai között 1873 óta folyik oktatás. Az emelt szintű matematika oktatás, a hat évfolyamos képzés és a két tannyelvű oktatás magyar–spanyol illetve magyar–francia szakokon erőssége a gimnáziumnak.

A felmérés kritériumai között szerepelt két kompetenciafelmérés, az érettségi tárgyak eredményei és a felvételizők aránya.

Magyar gimnáziumok nemzetközi megítélése

A The Telegraph angol nyelvű napilap nyári rangsorába két magyar középiskola is felkerült, a budapesti Fazekas-gimnázium és a magyarországi Milestone Intézet.

A listán azok az iskolák szerepelnek, ahonnan a legtöbb diák jut be a két legnevesebb brit egyetem, az Oxford és a Cambridge képzéseire. A listát három szingapúri iskola vezeti, ám a két magyar intézmény számos kínai, görög, hongkongi, ciprusi, malajziai, gibraltári és litvániai iskolát megelőz.

A cikk részletes magyar nyelvű beszámolóját ITT találod.

A jó középiskola biztos út a külföldi egyetemekre?

Minden szülőben felmerül a kérdés, mennyire fontos a jó középiskola. A frontális oktatáshoz szokott, erős lexikai tudásra alapozott magyar oktatásban tanuló diákok szembe találják magukat a

szemináriumi csoportokban, vitatkozó módon, autonóm gondolkodást elváró külföldi oktatási rendszerekkel. Hogyan veszik ezeket a bukkanókat?

Szemmel láthatóan egyre jobban. A 2021-es tanévet az Eötvös-gimnáziumból minden ötödik, a Fazekasból és a Radnótiból minden harmadik érettségiző külföldi egyetemen kezdte meg.

A koronavírus-járvány miatt a külföldi továbbtanulási kedv lanyhult, a Brexit pedig hozzájárult, hogy a magyar diákok az angliai egyetemek helyett más nemzetközi – európai és amerikai helyszínekre fókuszáljanak.

A alapítványi iskolák HVG-rangsorát évek óta az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) vezeti. Náluk is folyamatosan emelkedik a külföldön továbbtanulók aránya, idén már minden második végzősük döntött így.

Egyre több intézményben elérhető a nemzetköziérettségi-program, ahonnan kis túlzással egyenes az út a vezető egyetemekre, például a Harvardra, Yale-re, Cambridge-re.

Debreceni gimiben is érettségizhetnek a diákok nemzetközi szinten

A magyar mellett a külföldi felsőoktatás elvárásaira is egyre több gimnáziumban tudnak a magyar diákok felkészülni. Több középiskola csatlakozott például a nemzetköziérettségi-programhoz. Azaz a diákok kétéves, idegen nyelvű képzésen készülhetnek fel a vizsgára, amelyet a világ számos országában és a legjobb külföldi egyetemeken is elfogadnak. Magyar viszonylatban a Karinthy Gimnáziumban indult el elsőként 1992-ben a program, sikerét jelzi, hogy világviszonylatban is kiváló eredményeket érnek el.

A program – ahonnan eleve nem a magyar egyetem a cél - természetesen számos itthoni iskolában is elérhető. Az erős magyar mezőnyben a budapesti iskolák mellett a diákok a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban is jelentkezhetnek a különleges képzésre.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére