Jelenlegi hely

Boribon és Kippkopp várnak a Méliuszban

A lassan 82. évébe lépő Marék Veronika akaratlanul teremtette meg a magyar gyerekirodalom legszeretettebb figuráit: Annipanni és Boribon, Laci és az oroszlán, a Kék kerítés történetei várják most a rajongókat Debrecenben.

Kik jöttek Debrecenbe vendégségbe?

Boribon az életben tévedhetetlen segítő szándékkal botladozó bocs és Annipanni barátsága vagy a két kis gesztenyegyerek, Kippkopp és Tipptopp otthon, család utáni vágya, Laci kiközösítettsége a félelmei miatt, A kék kerítésre felkerült rajzok a felnőttek néha igazságtalan világára, gonosz döntéseire válaszoló kamaszok története, de a karácsony közelsége miatt nem maradhatott el az Ezüstmackó meséje sem. A gyerekek világában mindennapos, néha kegyetlenek tűnő élmények. Ugyanúgy ijesztőek nekünk, felnőtteknek is, és ugyanúgy várjuk a mese végén a jó befejezést, mint a gyerekek.

A Méliusz Könyvtár központi épületében január folyamán a sok kis mesehős alkotójuk eredeti rajzain is megtekinthető, mesélni, beszélgetni, játszani, olvasni hívnak. Nemcsak a családokat, de óvodás és iskolás csoportokat is szeretettel várnak. A könyvtár szakemberei kétféle játékos foglalkozással is várják a gyerekcsoportokat, a  Kavicsmese illetve Kippkopp és Tipptopp meséiben kalandozhatnak.

Hogy mi a sikerük titka?

Marék Veronika egyszerre rajzolt és írt történetei hitelesek a mai kor és a hatvan évvel ezelőtti gyerekeknek egyaránt. Rávezet és szembesít a problémával, megmutatja a szelíd megoldást, feloldja a belső és külső konfliktust. „tévé ide, kütyü oda, ha valami érdekes, akkor arra odafigyelnek a gyerekek, ha nem érdekes, akkor nem figyelnek oda”- állítja a szerző. Kukkantsatok be a könyvtárba, nézzétek meg az írónő által készített eredeti rajzokat vagy a Boribon első színpadi előadásáról készült színpadi díszlet mini tervét.

 

Marék Veronika életmű Kiállítás
A kiállítás 2019. február 4-ig tekinthető meg a Méliusz Központi Könyvtárában az I. emelet kerengőn. (4026 Debrecen, Bem tér 19/D; parkoló az épület mögött ingyenesen)
Nyitva tartás: hétfő: 12.00-20.00; kedd: 8.00-20.00; szerda-péntek: 10.00-18.00; szombat: 8.00-16.00

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére