Jelenlegi hely

Állatok világnapja és jótékonysági gyűjtés a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

Az iskola tanulói óvodásokat várnak, hogy együtt ünnepeljék az Állatok világnapját!

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI idén is programokkal várja az ovisokat az Állatok világnapján.

Október 4-én 10.00 órától tanulóinak és partner óvodásainak tartanak izgalmas kutyabemutatót. A programon nem csak kutyák lesznek láthatóak, hanem vadászgörény, sólyom és nyuszi is érkezik. Állatsimogatás, játékos teszt, és hasznos előadás is gazdagítja a rendezvényt. 

Az iskola hagyományosan most is adományokat gyűjt a menhelyen élő állatok és a Hortobágyi Madárkórház számára.

Várják az óvodai csoportokat, akiket arra kérnek kis apróságokkal járuljanak hozzá az állatok életének jobbá tételéhez. Megfelelő lehet ha hoznak magvakat,cinke golyót, rizst, száraztésztát, kölyöktápot, konzerveket cicáknak, kutyáknak, tisztítószereket, fertőtlenítőszereket, papírtörlőt, takarót, törölközőt, de a megunt plüssjátékoknak is akad majd gazdája.

 A következő telefonszámon lehet jelezni az iskola felé, hogy előreláthatóan hány óvodás látogat el hozzájuk. 52 /446 542 

Mindenkit nagy szeretettel várnak!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére