Jelenlegi hely

Maszatoló Feladatok Otthonra – A föld napja - avagy így hívjuk fel a figyelmet mi babák, kisgyermekek, hogy vigyázzatok az Otthonunkra!

Április 22. a Föld Napja, amely a környezetünk védelmének támogatásáról szól. Először 1970 áprilisában tartották meg az első rendezvénysorozatot, amely EARTHDAY.ORG (formerly Earth Day Network) koordinált. Édesanyaként elengedhetetlennek tartom felhívni a figyelmet erre a jeles napra, valamint, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, hogy milyen hatással lehetnek cselekedeteink a bolygónk jövőjére, a gyermekeink jövőjére.

Nemcsak ezen az egy napon kellene, hanem a hét összes napján és óráján, percében. Mindig! Gyógypedagógusként a külföldi munkásságom során tapasztalhattam azt meg, hogy igenis már kisgyermekkorban rá tudjuk vezetni és meg tudjuk tanítani gyermekeinket arra, hogy fontos óvni és védeni a környezetünket. Egy a kulcsa, hogy találd meg azt titkos kapcsot. Nos ez a kis írás ebben lesz a segítségetekre.

Szeretnélek kérni benneteket, hogy csatlakozzatok Ti is, emlékezzetek meg erről a napról, beszéljetek egy kicsit maszatolós módon, hogy miért is annyira fontos, hogy védjük és óvjuk a környezetünket.  

Fontos tipp: ha maszatoló játékra szánjátok az időt, akkor ne aggódj azon, hogy koszos lesz minden. Próbálj olyan helyet választani, ahol a legkönnyebben megy a takarítás vagy ott tudod hagyni és majd később vissza tudsz térni a helységbe, hogy eltakaríts.

Mire figyeljetek a Maszatoló alatt?

Kifejezetten 6 hónapos kortól az óvintézkedések betartásától egészzen 99 éves korig javasolt!

- Állandó, folytonos szülői vagy gondozói felügyelet legyen végig.

- Különös figyelmet fordítsatok a különböző lehetséges allergiás reakciókra egy-egy foglalkozáson történő részvétel megkezdése előtt. Bizonyosodjatok meg, hogy az adott étel, hozzávaló, festék vagy bármi más anyag nem okoz irritációt vagy egyéb más reakciót.

- Élekori sajátosság, hogy a 0-2 éves kor között a gyermekek mindent a szájukba tesznek, ezért is szükséges az állandó felügyelet, hogy az esetleges baleseteket elkerüljük. Ez minden más helyzetben ennyi idős gyermekek esetében nem is szabadna másképpen lenni! 

Feladatok:

A Kekszes Tóparti Party

Eszközök és hozzávalók:

  • Darált keksz
  • Kakaó
  • Saláta, Brokkoli
  • Csokigolyók
  • Cornflakes
  • Víz vagy tej
  • állatfigurák

Mennyiség: Igazából ez tetszőleg. Attól függ, hogy mit milyen arányban szeretnétek majd.

Darált keksz és kakaó vízzel vagy tejjel lesz majd a hegy, a szárazföld.

A csoki golyók lennének a kis sziklák.

Cornflakes is sziklás dekorációt szolgálta, valamint a sima darált keksz a partot.  S így mellette alakítottam ki egy kis tósarkot.

A Zöld Tenger és a Kagylók

Tavaly olyan szuper idő volt áprilisban, hogy mi már a napsütötte erkélyen pancsoltunk a kis tálkával, idén ez még várat magára, de nem jelenti azt, hogy bent tilos.

Eszközök:

  • Tál
  • Víz
  • Kagylók, tengeri állatok
  • Színező (tetszőlegesen zöld és kék)

Sokféleképpen tudjátok a vizet színezni. Kaphatóak fürdőtabláttak, de az étel színező is ugyanolyan célt szolgál. Érdemes előtte tesztelni, hogy mennyire fog!

Északi Sark

Végezetül pedig az örök nagy kedvenc a hab, ami most a havat fogja szimbolizálni a maszatoló játékunkban.

Eszközök:

  • Borotvahab
  • Állatfigurák (sarkvidéki állatok)
  • Kék és zöld festék adható

Maszatoló ez is, s érdemes a lakás azon pontját kitűzni, ahol a legkönnyebben tudsz takarítani. Mi ilyenkor a fürdőbe vagy csempés aljzatra vonulunk. Nos feladat egyszerű előkerül a borotvahab, ha szeretnétek lehet festeni is kékkel és zölddel akár a tájat. (A gyermek festékek szuperek erre. Külön cikkben írok majd Nektek erről, hogy mi az, amivel szeretek maszatolni).

Igen, itt egy baba maszatol a habban :)

Fehér-Szenti Annamária

Gyógypedagógus és édesanya vagyok.
Több éves angliai szakmai munkásságom is jelentős hatást gyakorolt rám. Fontosnak tartom az állandó szakmai fejlődést. Gyógypedagógus, szomatopedagógiai végzettségem mellet dinamikus terhestorna oktató, evészavarok és problémákban jártas szakember, zumba oktató és jelenleg egyetemi hallgató autizmus spektrum szakirányon.
Itt találsz meg: Manka gyógypedagógus

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére