Jelenlegi hely

Püspökladány és környéke

Oldalak

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont, melynek célja, hogy közérthetően és élményszerűen magyarázza el mindennapi életünk csodáit.

Fehér karácsony

Fehér karácsony

Időpont: 2025. november 16. vasárnap 11:00 órakor
Helyszín: Lovarda (Debrecen, Kassai u. 26.)

 

Fejlesztések az ország első önálló Sürgősségi Klinikáján

Fejlesztések az ország első önálló Sürgősségi Klinikáján

Mindig jó hír a fejlődés, de ha az a magyar egészségügyben történik, pláne Debrecenben, még különlegesebb. A Sürgősségi Klinika évente 35 ezer beteget lát el a legkülönfélébb helyzetekben kell hatékonyan cselekedniük. Így kiemelten fontos, hogy egyre gyorsabb és magasabb színvonalú sürgősségi ellátást kapjon minden ide érkező.
Felállították Debrecen karácsonyfáját Debrecen karácsonyfája

Felállították Debrecen karácsonyfáját

Debrecen karácsonyfáját 2015. november 20-án állították fel a Kossuth téren. A város karácsonyfája mintegy 16 méter magas, és Abai Sándor felajánlása nyomán kerül a főtérre. 

Felesleges lenne nyáron is kinyitni minden debreceni óvodát

Nem jogszabályellenes, hogy Debrecenben a nyári hathetes szünetben csak öt óvodában tartanak folyamatos ügyeletet, a többiben pedig nincs ellátás. Így reagált a Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalására az önkormányzat intézményfelügyeleti osztályvezetője. A Magyar Nemzet ma arról írt, hogy a minisztérium közlése szerint nyáron is folyamatosnak kell lennie az ellátásnak, és a nevelési év az óvodákban szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart.

Felhívás a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatra

Felhívás a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatra

Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje az 1950-es évek óta minden évben megrendezendő Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat, amelyet idén a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája, a Debreceni Művelődési Központ és a VOKE Egyetértés Művelődési Központja 2016.

Felhívás a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatra

Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje, az 1950-es évek óta minden évben megrendezésre kerülő, Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat, amelyet idén a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája és a Debreceni Művelődési Központ 2014. október 1-24. között rendez meg a Belvárosi Galériában (Debrecen, Kossuth u.1.). 

Felhívás Galiba Fesztivál – Babakocsis felvonulás 2015. augusztus 18. 17:00 óra

A Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. közös szervezésében a Galiba Fesztivál – Junior Virágkarnevál programjában babakocsis felvonulás is helyet kap.
Felhívás Kazinczy-versenyre

Felhívás Kazinczy-versenyre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány a 2017/2018-as tanévre meghirdeti az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok azon tanulói részére – akik még nem nyerték el a Kazinczy-jelvény bronz, vagy arany fokozatát – a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt.

Félmilliárd forintból újították fel a nádudvari általános iskolát

516 millió forintból újították fel a nádudvari Kövy Sándor Általános Iskolát. Az energetikai korszerűsítés mellett megújították a sportcsarnokot, a konyhát és az ebédlőt is. Az egy év alatt elkészült beruházást uniós forrásból finanszírozták.

Fény Felé Alapítvány

Fény Felé Alapítvány

Értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos emberek foglalkoztatása
Tel:  52/433 183
 
Fények éjszakája programok Debrecenben

Fények éjszakája programok Debrecenben

Fantasztikus fényshow-al egybekötött ingyenes zenei élmények várják a debrecenieket november 17-18-án a Kossuth téren és a Nagytemplomban.

Fényűzés nélküli pompa: terítéken A só

Fényűzés nélküli pompa: terítéken A só

Beszélgetés a debreceni bábszínház új előadásának rendezőjével (Kuthy Ágnes) és írójával (Kolozsi Angéla).

Fényvilág Natúrbolt

Fényvilág Natúrbolt

Cím: 4026 Debrecen, Simonffy utca 4-6. fszt. 5.
Tel: 30/8375048

Fertőzés miatt ideiglenesen bezár a debreceni állatkert

Tájékoztató

2014.04.04-én, pénteken Állatkertünkben elpusztult Kovu (Muki) nevű, 14 éves hím oroszlánunk.

Az állat diagnosztikai vizsgálata alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága diagnosztizálta a lépfene fertőzöttséget, amelyet vizsgálatok alapján az állatkertbe takarmányozási célra beérkezett szarvasmarha okozott.

Fesztiválajánló Debrecenben és környékén

Fesztiválajánló Debrecenben és környékén

Fesztiválok Debrecenben és környékén: a Nagyerdőtől Mezőtúrig, a Végvári vigasságoktól az utcazenéig! Körbenéztünk, hogy Debrecenben és az ország ezen részén merre kalandozhatunk a nyáron.

Figyelem! Fiatal kutatókat keresünk!

Figyelem! Fiatal kutatókat keresünk!

Egyelőre még nem az Élet értelmét kellene keresni Marvinnal főállásban a NASA-nál, de akár még az is lehet belőle! A szeptember 28-i Rendhagyó Kutatók Éjszakája eseményre kínál kiállítási lehetőséget az Agóra a fiatal kutatóknak.
Finn mikulás, Joulupukki Hajdúszoboszlón

Finn mikulás, Joulupukki Hajdúszoboszlón

Időpont: 2025. december 4-6. csütörtök-szombat 16:00 órakor
Helyszín: Hajdúszoboszló, Szent István park

 

Fittmarket Debrecen

Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 18. (Debrecen Plaza)
Tel: 0620/227 1027
Focitábor napközis és ottalvós

Focitábor napközis és ottalvós

2025

Tábor helye: Fráter tanya (Haláp)
Telefonszám:  Kolozsi Gergő 30/415-9539
Javasolt korosztály: 
Föld napja programok Debrecenben

Föld napja programok Debrecenben

Április 22-től, az Állatkert, a Déri Múzeum, az Agóra, a Zsuzsi vonat különböző helyszíneken és időpontokban készül a Föld napja alkalmából különleges programokra.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére