Jelenlegi hely

Alkotmányellenes a családi pótlék szabályozása

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett hiányosságot december 31-ig orvosolja.

A hétfői határozatot kedden tették közzé Ab honlapján. Az ott olvasható összefoglaló szerint az Ab az alapvető jogok biztosának indítványára, hivatalból eljárva állapította meg, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő. Az Országgyűlés ugyanis a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiban nem alakította ki az alaptörvény erre vonatkozó részének megfelelően a házasságban, illetve az élettársi viszonyban együtt élő szülők jogegyenlőségének lehetőségét.

Az Ab megállapította: a családi pótlék összegének szempontjából fennáll a megkülönböztetés az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek között. Ugyanis ha a szülők közös háztartásukban együtt nevelnek több, nem egymástól, hanem korábbi kapcsolatukból származó gyermeket, akikre tekintettel családi pótlékra jogosultak, akkor magasabb összegű támogatás jár azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei egymással házasságot kötöttek, mint azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei, bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek.

A határozat indokolása szerint a támadott rendelkezések nem vették kellő módon figyelembe a gyermekek érdekeit, amikor a családi pótlék mértékét az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek tekintetében eltérően állapították meg, és ezzel alaptörvény-ellenes megkülönböztetést valósítottak meg.

Ennek a jelenleg fennálló, és az alaptörvényt sértő hátrányos megkülönböztetésnek a megszüntetéséhez a törvényhozó aktív közreműködésére, és a törvény megfelelő szabályainak megváltoztatására van szükség - olvasható az összefoglalóban. Ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének az idei év végéig tegyen eleget.

A határozathoz Bragyova András és Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére