Jelenlegi hely

Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola

Cím: 4225 Debrecen, Gönczy Pál u. 1–3.
Tel: 52/535-820
Email: iskoladebrecen@gonczy.edu.hu
Intézményvezető: Hegymegi Péter
 
A GÖNCZY
Intézményünk körzetes beiskolázási feladatot lát el a körzetjegyzék szerinti lakcímmel rendelkező gyermekek esetében. Városi beiskolázási feladatot látunk el debreceni lakcímmel rendelkező gyermekek vonatkozásában az emelt óraszámú természettudományos orientáltságú képzésünkre, egyedüliként a debreceni általános iskolák közül. Nevelő-oktató munkánk során fontosnak tartjuk a személyiség sokoldalú fejlesztését, a gyermekek harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, az alapvető készségek, képességek, kulcskompetenciák biztos kialakítását; egyéni különbségeket figyelembe vevő differenciált képességfejlesztést és segítségnyújtást. Összehangolt munkánk eredményeként iskolánkat tanulni vágyó, továbbtanulni akaró, önmegvalósításra törekvő, kreatív fiatalok hagyják el, akiket örömmel fogadnak a középiskolák, mert tudják, hogy tanulásban, tudásban és emberségben is megállják a helyüket.
 
Iskolai környezetünk, a szépen felújított, gazdagon felszerelt épületeink, nagy udvaraink, gazdag tevékenységrendszerünk biztosítja a harmonikus fejlődés lehetőségét. A Rózsavölgyi Gyermekkert iskolánk Rózsavölgy utcai feladatellátási helyei, mely a gyerekek választása után kapta a nevét. Nem véletlenül, hiszen ez valódi gyermekkert. Az 1-2. évfolyam osztályai mellett otthont ad az Ökológiai Oktatóközpontunknak, a technika, életvitel és gyakorlat tanóráknak, programjainak, az osztályközösségek szabadidős lazító programjainak, a nyári táboroknak, a diák-tanár-szülő közös kézműves és szabadidős programoknak. A hálózati együttműködések keretében itt fogadjuk vendégeinket, tartjuk szakmai konferenciáinkat.
 
ALKOTÁS-MUNKA-TANULÁS
Az iskola kiemelten foglalkozik a gyermekek anyanyelvi, matematikai és idegen nyelvű kommunikációs készségeinek fejlesztésével, művészeti, természettudományos nevelésével. Angol vagy német nyelvet már első osztálytól tanulhatnak kisdiákjaink, 5. osztálytól tehetséggondozó foglalkozásokon magasabb óraszámban is. Komplex tehetséggondozó programjaink évek óta alapozzák és gazdagítják tanulóink természettudományos ismereteit. Nagy hangsúlyt helyezünk a tevékenységen alapuló ismeretszerzésre, az önálló tanulás elsajátítására, a digitális írástudásra a szabadidő hasznos eltöltésére. Holisztikus rendszerünkben jól kiegészíti egymást a régi korok értékeit továbbvivő hagyományőrzés és a jövő új tudományai, pl. a népi hagyományápolás és a digitalizálás, a robotépítés. Az egészséges életmódra nevelés az ökoiskolai élet minden területét áthatja.
 
OTTHON AZ ISKOLÁBAN-SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEINK
Alsó tagozatban a gyerekeknek olyan életrendet alakítunk ki, amelyben a tanórák és a tanórán kívüli foglalkozások váltják egymást, így biztosítva az egyenletes terhelést számukra. A tanórán kívüli foglalkozások minden évfolyamon lehetőséget biztosítanak a felzárkóztatásra és tehetséggondozásra is. A lassabban haladó gyerekek számára fejlesztőpedagógus, logopédus és iskolapszichológus is biztosít foglalkozásokat.
 
Az 5-6. évfolyamon tevékenységünk szervezeti kerete a tanulást segítő csoport, melynek pedagógus vezetője összefogja, szervezi az osztály tanulóinak tevékenységeit, segíti, irányítja, ellenőrzi a napi tanulást. Munkáját szakos pedagógusok segítik, akik egyéni, kiscsoportos foglalkozásokon támogatják a tanulók képességeinek fejlesztését, tehetséggondozást, felzárkóztatást végeznek. Legfontosabb tanulási tevékenységeink: a játék, a problémamegoldás, az ismeretforrásból tanulás, a konstruktív felfedezés.
 
A 7-8. évfolyamon a korábbi évfolyamok tanulást segítő csoportos tevékenységét felváltva, a hangsúly a továbbtanulást szolgáló egyéni, kiscsoportos foglalkozásokra terelődik. Itt fokozottan érvényesülnek az egyéni tanulási utak és célok.
 
Hangsúlyos területe iskolánknak a szociális kompetenciák fejlesztését szolgáló tevékenységek összessége. Tematikus programjaink közül az egész napos iskola keretében megvalósuló tevékenységek: a természettudományos nevelés, komplex művészeti nevelés, a gyakorlati életre nevelés és a munkaiskola, valamint az évtizeden át folytatott Méltóság mezeje program Pedagógiai programba épült elemei.
 
A mindennapos testnevelés mellett a diákok mozgásművészetének fejlesztését szolgálja a moderntánc oktatásával foglalkozó egyesülettel való együttműködés. Külső szolgáltató közreműködésével sakk, robotika, kosárlabda, football és küzdősport edzésekre járhatnak tanulóink. Honvédelmi ismeretet tanulhatnak az érdeklődők a katonasuliban. A zenei képzés terén a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium és a MEA zeneiskola pedagógusai dolgoznak gyermekeinkkel helyben.
 
TEHETSÉGGONDOZÁS, ELISMERÉSEK
Gönczy Tehetségpont
Együttműködve a Debreceni „Kincseink” Tehetséggondozó Programmal
2008-ban indult el, ma a Debreceni Tankerületi Központ gondozásában működő-Debrecen Városi „Kincseink” program, melynek célja, hogy a város „tehetségígéretű” tanulóinak olyan egész tanéven át tartó programot kínáljon, ahol fejleszthetik erősségeiket, kompenzálhatják, leküzdhetik hátrányaikat.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mentoráló intézményeként dolgoztunk 2014-től.
Intézményünk kiváló minősítésű Akkreditált Tehetségpont, 2016 óta viseljük az Európai Tehetségpont címet.
Iskolánk kiemelt mentora a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának.
2017-től az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként működünk. E cím viselése megtisztelő mind az intézmény vezetése, mind a pedagógusok számára, hiszen a jó gyakorlatok átadásával tovább fejleszthetjük szakmai tudásunkat.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2017-ben „Debrecen Város Közoktatásáért” díjat adományozott nevelőtestületünknek. A kitüntető címet az éveken keresztül kimagasló oktatónevelő tevékenységért végzett munkánkért kaptuk.
2018-ban a kiemelkedő iskolakerti közösségi tevékenységért az „Iskolakertekért Díj” kitüntetést nyerte a gönczys közösség az Iskolakertekért Alapítványtól.
A Technikatanárok Országos Egyesülete a „Magyarország legszebb sulikertje 2018-ban” címet adományozta gyermekkertünknek.
Szakmai munkánk elismerése, hogy a 2019-es kompetenciamérések alapján rangsorolták hazánk általános iskoláit, melyen országos szinten a 102., Debrecen városban pedig a 6.helyet foglaljuk el.
Iskolánk nevelőtestületének célja, hogy a családokkal együttműködve cselekvő elkötelezettségre neveljen. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek örömet találjanak munkájukban, a tanulásban. Harmóniában éljenek egymással, a természettel, a környező világgal. Saját kis világukban megtalálják a szépséget, természetes kíváncsiságuk kreatív tevékenységben testesüljön meg.
 

A Debrecenimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:

  • Kedvesek a tanító nénik, ökosuli, lovaglási lehetőség, kézműves foglalkozások
  • Viszonylag sok különóra elérhető az iskolán keresztül (lovaglás, tánc, zene, sakk).
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére