Jelenlegi hely

Vadonatúj, barátságos, debreceni. Mi az?

November 14-én, hétfőn nyit Debrecen legújabb bababoltja.

A Bébi és Tini Bababolt neve nem véletlen, ha ismerősen hangzik, hiszen már több mint tíz éve működik Debrecen szívében – ugyanezen a néven – egy bababizományi üzlet. Most, a vásárlói igényekhez igazodva, egy plusz üzlethelyiség nyílik, ahol már kizárólag új termékek közül válogathatnak a babát váró vagy kisgyerekes szülők: a kiságytól a babakocsiig, a cumisüvegtől az ágyneműig minden megtalálható lesz. Sőt több olyan márkát is forgalmaznak, amelyek a városban egyedül csak itt lelhetők fel – Lorelli, Bertoni, Baby Design, Espiro, Klups Bababútor, Jané –, s amelyek garantálják a remek ár-érték arányt.

Fotó: Espiro.hu

Régi és új, egymás mellett

Az üzlet dolgozói sokéves tapasztalattal és szakértelmükkel segítenek a betérőknek kiválasztani a számukra szükséges és megfelelő termékeket. Ahogy az üzlet tulajdonosa elmondta, ő kisgyermekes szülőként kezdett el foglalkozni babaholmikkal. Nem céljuk felesleges dolgokkal elárasztani az első babájukat várókat – mert az elégedett és (sokszor) visszatérő vásárlókban hisznek. Ezért is maradnak a régi helyen: a Kossuth utca 7-9. szám alatti udvarban immár két barátságos üzletben várják akár a belvárosban kisbabával vagy gyerekkel sétáló anyukákat. Az autóval érkezők a Dósa nádor téren vagy a Jászai Mari téri parkolóban állhatnak meg kényelmes távolságra. 

Kuponnal kedvezmény jár

Az új üzlet mellett természetesen megmarad a bababizományi bolt a jól ismert régi kínálattal (minőségi, használt gyerekruha és játék). Az új üzlethez webshop is tartozik (www.bababolt-debrecen.hu), az onnan megrendelt termékek pedig személyesen is átvehetők lesznek a Kossuth utca 9. szám alatt.

A Debrecenimami kuponjával most 5-15 % kedvezménnyel vásárolhatnak babakocsi és bababútort, gyermekruházati termékeket vagy gyerekjátékokat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére