Jelenlegi hely

Újra használhatjuk a Gázvezeték utcát, folytatódnak a korszerűsítési munkálatok Debrecenben

Két nagy forgalmú út is megújult a déli városrészben: korszerűbb lett a Gázvezeték utca, és megújult a Mikepércsi út is. Mire számíthat az, aki a felújítások után a Gázvezetékutcán autózna?

A Gázvezeték utcán a korszerűsítés során kialakítottak hét új buszöblöt, nyolc kereszteződést átalakítottak, négy pedig lámpás csomópont lett. Ezeken a helyeken a telezöld jelzés miatt a balra kanyarodóknak ügyelniük kell majd a szembejövő forgalomra.

A Gázvezeték utcai vasút átjáróban is történt változás: a városvezetés kérésére a MÁV átalakította a biztosító berendezést a Nagykereki felé vezető vasútvonal átjárójában. Így már csak két percre záródhat le a sorompó a korábbi 10 perc helyett, ami még gyorsabbá teszi a közlekedést. 

A Mikepércsi utat a Monostorpályi úti kereszteződéstől a Csángó utcáig korszerűsítették szintén 2018 tavaszán, több mint egy kilométeres debreceni szakaszon, több mint két kilométer szegélyt építettek a kivitelezők, és megújult az út felület is.

Mi változott a napi közlekedésben?

  • Mikepércsi út – Gázvezeték utca: a kereszteződésben kiszélesítették a Mikepércsi útról a belváros felől jobbra a Gázvezeték utca felé és a Gázvezeték utcáról jobbra a városhatár felé a Mikepércsi útra kanyarodó sávot; a gyalogátkelőt beljebb, a Gázvezeték utca felé tették át.
  • A Gázvezeték utcán egy új sávot alakítottak ki a Mikepércsi úttól az Epreskert utca és az Öreg János utca közötti szakaszig. Így három sávon haladhat a forgalom: kettőn a Mikepércsi út irányába, egy sávon pedig a másik irányba. Az Epreskert utcai autóbuszmegálló autóbuszöbölbe került át.
  • Gázvezeték utca – Epreskert utca: a meglévő, egy gyalogátkelőhely mellé létesült két új az Epreskert utcát keresztezve. Jelzőlámpa mindegyik ágon. 
  • a Gázvezeték utca – Öreg János utca: korszerűsítették a meglévő gyalogátkelőt és jelzőlámpát szereltek fel, valamint új gyalogátkelőhelyek kerültek kialakítása az Öreg János utca mindkét ágán.
  • Új buszöblöket alakítottak ki több helyen: a Bádogos utcánál, az Egyletkert utcánál, a Kanális és Balaton utcánál is mindkét irányból.
  • A Kanális utcai ágakra, valamint a Gázvezeték utcán keresztezve új gyalogátkelő is létesült jelzőlámpával.
  • Vasúti átkelő: a Nagyállomás biztosító berendezésének átalakításával az állomás irányából érkező vonat előtt is csak akkor záródik a sorompó, amikor a vonat már közelít az átjáróhoz. A sorompó lecsukódása és felnyitása automatikusan, a közlekedő vonatok hatására történik, így a várakozási idő 2 percre csökkent.

Milyen munkálatok vannak még folyamatban a városban, mire számíthat a Debrecenbe közlekedő?

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programját hamarosan két nagy forgalmú kereszteződésben folytatják:

A Szoboszlói út és a 4-es bevezető csomópontjának az átépítése; a Klinikánál és a fürdőnél a Pallagi úti csomópont átépítése.

A Tégláskertet közvetlenül a Mikepércsi úttal összekötő, szilárd burkolatú út is már épülőben van.

Az 1-es villamos útvonalának felújítása az eredeti terveknek megfelelően folyamatosan halad: július első napjaiban már a Nagytemplom melletti szakasznál járnak a kivitelezéssel; a villamospályát összesen tizenegy helyen újítják fel, ebből kilenc helyszínen már kicserélték a síneket, és a villamospálya burkolóelemeit is visszaépítették. A munkát várhatóan július 15-én fejezik be, addig is türelmet kér a közlekedőktől a DKV. Az egyes villamos a felújítás ideje alatt egyáltalán nem közlekedik, helyette villamospótló autóbuszok indulnak a Nagyállomás elől. Aki kettes villamossal utazik, a Kálvin téren szállhat át. 

Szarvas utca (Biharikert) aszfaltozására és csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítését őszre fejezik be. Szarvas utca teljes hosszában, összesen 314 méteren, 3 és fél méter szélességben kap szilárd burkolatot.

 

Forrás: uft.hu ( Kiss Annamarie)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére