Jelenlegi hely

Óvodai, bölcsődei nyitvatartások, közétkeztetés az újabb bezárás alatt

A március elején történt szigorítások között a gyerekekre vonatkozó ellátások, intézményi nyitvatartások körül több információ is kering. Ugyan bezártak az iskolák, de mi van az ovikkal, bölcsikkel?

A Kormány döntése alapján 2021. március 8-tól 2021. április 7-ig minden óvoda zárva tart, rendkívüli szünet lép életbe. Debrecen város hivatalos Facebook oldalán megjelent tájékoztatás alapján:

Óvodai, bölcsődei nyitvatartás

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. március 8. napjától a fenntartásában működő valamennyi óvodában gondoskodik a gyermekek napközbeni felügyeletének megszervezéséről.

Az óvodákban a gyermekfelügyeletet elsősorban azoknak a gyermekeknek biztosítják, akiknek szülei munkavégzés vagy a védekezésben való részvétel miatt nem tudnak gyermekük felügyeletéről más módon gondoskodni.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő bölcsődék nem zárnak be,

változatlanul fogadják a gyermekeket, de az eredményes járvány elleni védekezés érdekében kérjük csak a legszükségesebb esetekben vegyék igénybe a bölcsődei ellátást.

A magánműködtetésű bölcsődék között is sokan nyitva tartanak. A gyerekek száma a megszokotthoz képest alacsony, sokan hiányoznak, ami nem szokatlan ebben a koratavaszi időszakban.

Közétkeztetés

A jogszabályokban foglaltak szerint a rendkívüli szünet ideje alatt is biztosított az óvodás és iskolás korú gyermekek és tanulók számára a gyermekétkeztetés,

melyet a saját intézményén keresztül kérhet a szülő.

Amennyiben az étkezést elvitel formájában igénybe kívánja venni, a Debreceni Intézményfentartót kell megkeresni ITT!
Középiskolás tanulók is kérhetnek elhordásos ebédet.

Koronavírus-járvány info vonal

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Debrecen polgárait érintően meghozott önkormányzati intézkedésekről megfelelő ismeretekkel rendelkező munkatársak adnak információt munkanapokon – hétfőtől csütörtökig 8.00 és 16.00 óra között, pénteken 08.00 és 14.00 óra között. A hívható telefonszámok a következők: 06-52-517-768; 06-52-517-614.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére