Jelenlegi hely

Készülődik a város szíve az Adventre

Folyamatosan zajlik a hónap folyamán a karácsonyi díszkivilágítás karbantartása és kihelyezése Debrecen belvárosában.

A város advent első vasárnapján, november 29-én borul ismét ünnepi fénybe.

Az ünnepi világítás nem csak a városnak, de a lelkünknek is fontos, hiszen belül mi is díszbe öltözünk Karácsony tiszteletére. A sok fény segít a sötét, téli időszakban is utat találni jelképesen és valójában egyaránt.

Gyertyagyújtás 2019 advent vasárnapján a Nagytemplom előtt

Karácsonyi fények Debrecen belvárosában

Gyertyák és angyalkák kerülnek a kandeláberekre a Piac utca teljes hosszában a Kossuth tértől a Petőfi térig, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, a Kálvin téren, a nyugati kiskörúton, a Szent Anna utcán, míg a Darabos utcán karácsonyi csillagok, a Burgundia utcán, a Sumen utcán 10 csillag és 20 fénycsóva, a Simonffy utcán angyalkák, a Hal közben fénycsóvák.

A díszgömb az adventi világító díszek 2019-es újdonság volt

A Kossuth téren az Aranybika szállótól a Nagytemplomig tartó szakaszon – összesen 90 fán – is LED-égőket helyeznek el. Így az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően ma már teljes mértékben energiatakarékos, a hagyományos izzóknál lényegesen nagyobb élettartamú és fényerejű fényforrások alkotják a debreceni karácsonyi díszkivilágítást.

A 2019-es adventi díszkivilágítás fényfája

A Piac utcán újra látható lesz a hagyományosan igen népszerű fényfa és a fényszökőkút is. Újdonságok is kerülnek - a néhány éve már látható harsonát fújó stilizált angyalfigurák és karácsonyi gömbök mellé – a karácsonyi díszkivilágításba. A Dósa Nádor téren és a Csapó utcán 15 csillagszóró díszmotívumot helyeznek fel a már átadott kandelláberekre.

Az adventi villamosok is újra elindulnak. Debrecen belvárosán kívűl Kismacson, Nagymacson, Bánkon, Dombostanyán, Ondódon és Józsán is harangdíszek alkotják a díszkivilágítást.

Új helyen a karácsonyfa

Az adventi vásár és vele sok-sok élményelem is elmarad, melynek a Kossuth tér adott teret eddig. Nincs Vili, a kisvonat nem lesz koripálya, és a sok-sok bódé, büfé helye is üresen tátong majd.

Új, kiemeltebb helyre kerül így Debrecen karácsonyfája, melynek talpazatát már elhelyezték a város főterén. Idén a főtér közepén, a szökőkút és Kossuth Lajos szobra között lesz majd a hatalmas fa, mely hamarosan megérkezik majd a város szívébe.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére