Jelenlegi hely

Kerek, szögletes, lyukas, mogyorós... indul a csokigyűjtés a gyerekeknek!

Gombóc Artúr is boldog lenne, ha minden évben  - és idén már a tizenegyedik alkalom! - ennyi csokoládéja gyűlne össze, mint amiennyit a debreceniek gyűjtenek az állami gondozásban élő gyerekeknek.

Idén is megszervezi a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete hagyományos jótékonysági csokigyűjtő akcióját. Az akció 2022. október 11-vel elindult, és december 10-ig tart.

A 2021. évhez hasonlóan ez évben is több gyűjtőpont-hálózatot építenének ki a szervezők.

Az akció záró rendezvényét 2022. december 16-án 17.00 órától a Meteor Keresztény Központ nagytermében (4029 Debrecen, Bocskai tér 10., a volt meteor mozi épülete) rendezik meg, ahova közel 400- nehéz sorsú gyermeket szeretnének meghívni.

A rendezvényen az édességek átadása mellett a gyermekek találkozhatnak majd újra a Mikulással is, valamint zenés gyermekműsorral és sztárvendégekkel is meglepik őket. A szervezők kitűzött célja, hogy idén is egy nagy közösségi összefogás keretében varázsoljanak mosolyt a nehéz sorsú gyermekek arcára.

Idén ládák nélkül, de együtt

Idén nem helyeznek ki ládákat az intézményekbe! A csatlakozó gyűjtőpontok közösségei kollektíven gyűjthetik az édességeket, október 11. és december 10. között. A Csokigyűjtő Akció partnerei körbejárják a gyűjtőpontokat (december 12-14 ig) hogy összegyűjtsék az intézmények felajánlásait, amit az átadó ünnepségre önkénteseink becsomagolnak a nehéz sorsú gyermekek részére.

Kapcsolat, további infók: Buzás Lajos – Bihari Állami Gondozottak Egyesülete; csokigyujtes@bage.hu; 0630 213 79 86

Csokigyűjtő ponttá bármelyik oktatási intézmény, munkahely vagy egyéb szervezet válhat, ha jelentkezik a BAGE Facebook-oldalán, ahol a december 10-ig tartó akció részleteiről is informálódhatunk.

Nincs alkalmad felkeresni a gyűjtőpontok valamelyikét?

Ha inkább utalni szeretnél, azt is megteheted! Közleménybe írd ezt: “Csokigyűjtés” Amennyiben ilyen formában szeretnéd támogatni a programot, információkért klikkelj IDE a BAge online adománygyűjtő oldalára.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére