Jelenlegi hely

Mentsünk életet! Debreceni Élet Mentő Pontok

Az országban egyedülállóan hét okleveles Élet Mentő Pont is van Debrecenben. Az oklevél mögött komoly teljesítmény is van. De nem csak ők, hanem az automata defibrillátorral rendelkező cégek is védik életünket!

Naponta 70 magyarnak áll meg a szíve

A Magyar Kardiológusok Társaságának közleménye szerint Magyarországon naponta 70-en szenvednek hirtelen szívhalált. Ez a folyamat 5 percen belül visszafordítható, de 10 percen túl már kevés a túlélés esélye. A szívleállást követő első 4-5 percben még agykárosodás nélkül újból megindítható a vérkeringés.

Magyarország lakossága nem elég rendszeresen jár orvoshoz, túl sokat dolgozik, rendszertelen az életmódja. Ezekkel a háttérben megjelenhet a hipertónia, az elhízás, a magas koleszterin-szint, és a cukorbetegség.  Ezek a hirtelen szívhalál rizikófaktorai lehetnek.

Életmentő márka

Egy életmentő készülékkel még visszafordítható a hirtelen szívhalál, az első 5 percben ugyanis agykárosodás nélkül újból megindítható a vérkeringés. A 112-es segélyhívó tárcsázása mellett ezért fontos az újraélesztés megkezdése.

Forrás

Ezért hívta életre az Országos Mentőszolgálat az Élet Mentő Pont kezdeményezést. Ez egy olyan márkanév, mely társadalmi felelősségvállalást tükröző értéket jelenít meg, amit a birtokosa az emberek életbiztonságáért képvisel. 

A kezdeményezés célja, hogy a márkához csatlakozó cégek, vendéglátó helyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott kerül hirtelen életveszélybe, például hirtelen szívmegállás miatt újraélesztésre szorul.

A Merjünk életet menteni! kezdeményezéshez több debreceni intézmény és vállalat is csatlakozott.

A program részeként egy életmentő készülék, egy félautomata defibrillátor beszerzésére van szükség, ezt követő működtetési költségeit kell vállalni. A mentőszolgálat biztosítja az ehhez szükséges szakmai tudást, az újraélesztés oktatást, és a rendszeres frissen tartó képzéseket. 

Forrás

Életmentő Pont cím elnyeréséhez komoly követelményeknek kell megfelelni, hiszen az eszközvásárláson túl vállalni kell a személyzet kitaníttatását is.

Debrecenben már hat ilyen elsősegély hely van, míg országosan összesen 15 Élet Mentő Pontot alakítottak ki.

Debreceni ÉletMentő Pont-ok

  • Agóra Tudományos Élménypark (Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert (bejárat a Móricz Zsigmond út felől)
  • Aquaticum Termál és Wellness Hotel (4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.) – három helyszínen: az élményfürdőben, a strandon és a hotelben is található defibrilláto.
  • Déri Múzeum (4026 Debrecen, Déri tér 1.)
  • HBZ Zárcentrum (4030 Debrecen, Galamb u. 23-29.)
  • McDonald's McDrive (4027 Debrecen, Füredi út 59/c)
  • McDonald's McDrive (4031  Debrecen, Kishegyesi út 2.)
  • Nap Patika (Debrecen, Hatvan u. 1., Nagytemplom mellett)

Olvasók segítségével készül az Országos Automata Életmentő Defibrillátor Adatbázis

Sokan nem tudjuk, hogy létezik egy Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis, melyben jelenleg 618 készülék van regisztrálva. Ennél sokkal több, még közel fél ezer készüléket helyeztek üzembe az országba, melyeknek térképen a helye! Ismersz egyet Te is? Regisztrálj!

Debreceni defibrillátorok listája és elérhetőségeik

CIB Bank Zrt.

4025 Debrecen, Simonffy utca 2./a; Telefon: 52/500-520
Hozzáférhetőség: 8 órától - 16 óráig

Kölcsey Központ

4026 Debrecen, Hunyadi János utca 1.; Telefon: 06-52-518-400
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Porta

Főnix Csarnok

4028 Debrecen, Kassai út 28.; Telefon: 06-52-505-397
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Porta

Auchan Debrecen

4031 Debrecen, Kishatár út 7.
Hozzáférhetőség: 7 órától - 21 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: A pénztársor és a butikok közötti fő közlekedési folyosó közepén

Grand Tours2000 Kft

4024 Debrecen, Vár utca 10.; Telefon: 52/448-348
Hozzáférhetőség: 9 órától - 17 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Iroda

Dr. Szabó János

4030 Debrecen, Vargánya utca 4.; Telefon: 06305171882
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig

A.K.S.D. Kft.

4031 Debrecen, István út 136.; Telefon: +3652563908
Hozzáférhetőség: 3 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Porta helyisége

A.K.S.D. Kft.

4030 Debrecen, Vértesi utca 9.; Telefon: +36307093585
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Hulladéklerakó Telep Szociális Épülete

A.K.S.D. Kft.

4032 Debrecen, Benczúr Gyula utca 6.; Telefon: +36308375480
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Debreceni Köztemető Ravatalozó Épület irodahelyisége

Tesco Global Áruházak Zrt.

4031 Debrecen, Kishegyesi út 1.; Telefon: +36 20 827 2812
Hozzáférhetőség: 0 órától - 24 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Vevőszolgálati pult (főbejáratnál)

Kárpát Tüzép Kft.

4251 Debrecen, Kőrösi Csoma Sándor utca; Telefon: 52-445-001
Hozzáférhetőség: 8 órától - 16 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Iroda

Gravic Hungary Kft.

4031 Debrecen, Kígyóhagyma utca 2.; Telefon: +3652531994
Hozzáférhetőség: 6 órától - 22 óráig
A tárolás pontos helye a telephelyen belül: Termelési-Minőségyügyi iroda bejárata

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére