Jelenlegi hely

Hozz Te is tartós élelmiszert a templomba! Március 24-31. között Nagyböjti élelmiszergyűjtés, hogy senkinek ne kelljen éheznie

Ne hagyjuk, hogy éhezzenek az emberek, mi is segíthetünk, hogy egy kicsit könnyebb, szebb legyen a Húsvéti ünnep a rászoruló családoknak, idős embereknek!

A nagyböjt ideje kiváló alkalom a jócselekedetekre, az irgalmasságra, amely szeretetből, nagylelkűségből fakad. Hazánkban sokan vannak, akik szeretetre és egyre többen azok, akik kenyérre éheznek. Idén is meghirdeti a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést a Magyarországi templomokban, ami lehetőséget teremt az alamizsna kifejezésére is. Kérik, hozzák el a szentmisékre a tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulók számára és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. 

Március 24. és 31. között várja az adományokat országszerte a Katolikus Karitász. Debrecenben a Szent Anna Plébánia ebben az időszakban a vasárnapi és hétköznapi misék előtt vagy után lehet bevinni az adományokat a sekrestyébe vagy a plébániairodába. Természetesen nem csak Debrecenben, hanem minden katolikus templomba várják nagy szeretettel az élelmiszer adományokat!

Hogyan segíthetünk?

Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, tarhonya, olaj, zöldség-, hal- és húskonzervek, zacskós leves, sós és édes keksz, édesség, lekvár, kávé, tea.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele egy része a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről:

 „A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családokba.”

 „Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei nagyböjtben is, és lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetitek a vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 24-től 31-ig. Adományaitokat a Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésük eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattak el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt viszünk a templomba, újra nagyon sok családnak tudnak segíteni az irgalmas Jézus példáját követve. „

„Már az ószövetség prófétája, Izajás így közvetítette Isten üzenetét a helyes böjtölésről:  

„Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!” (Iz 58, 6a;7) 

Ima-böjt-adakozás: ez a három tanács legyen kísérőnk az idei nagyböjti utunkon. 

Az első század keresztényei a szentmisére hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat és régi böjti hagyomány az egyházban, hogy a böjtöléssel megtakarított javakat a szegényeknek ajánlották fel. 

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia"

 

Tegyük szebbé valaki napját és lehetőségeitekhez mérten, készítsetek egy kis "szeretet" csomagot! Legyen Békés Húsvéti Ünnepetek!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére