Jelenlegi hely

Debreceni orvos nyerte el a közönségdíjat

"A szülészkedés nemcsak a biológiai folyamat asszisztálása" - nyilatkozta a díjátadón.

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és az Eduvital idén tavasszal hirdette meg a Kopp‑Skrabski-díjat. A díjjal céljuk volt felhívni a figyelmet azokra az egyénekre és közösen dolgozó házaspárokra, akik tevékenységükkel a családbarát szemlélet kialakítását, a kívánt gyermekek megszületését támogatják. Mint arról korábban beszámoltunk, közönségdíjra két kiváló debreceni szakembert is jelöltek.

A Kopp-Skrabski-díjakat 2017. szeptember 16-án adták át: egyéni kategóriában a közönségdíjat a debreceni Dr. Szeverényi Péter szülész-nőgyógyász, a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság elnöke nyerte el.

A szülészkedés nemcsak a biológiai folyamat asszisztálása, hanem törekednünk kell a lelki traumák csökkentésére, hogy a szülésélmény pozitív legyen

- mondta a díj átvételekor, Budapesten Szeverényi Péter. A szakember visszaemlékezett a díj névadójára, kiemelte, Kopp Mária sokat segített neki abban, hogy a szülészet mentális folyamatait megértse.

Gratulálunk!

Forrás: haromkiralyfi.hu

Fotó: mtva.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére