Jelenlegi hely

Körösszegapáti látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége:  Berettyóújfalutól 25 km-re, a Sebes-Körös és a román határ közelében fekszik. Megközelíthető a 42-es és a 47-es főutakról. A Debrecen-Gyula vonalon fekszik. Budapest felől a 4-es főútról, majd a 42-es-ről, valamint az M3-asról, Debrecenen át Gyula felé lehet megközelíteni.

GÖRÖGKELETI TEMPLOM

Körösszegapáti, Kossuth u. 17.
Tel.: 54/706-545

1700-as évek elejére egy fatemplomot építettek, melyet egészen a XVIII. század végéig használtak. A ma is látható templom 26 méter magas tornyában három harang található. A templom mellett parókia állt, melyet 1995-ben lebontottak. Most a helyén park van. A falakon a Bibliai jelenetek mellett a Szentek életét örökítették meg. A templom előtt a gyulafehérvári fafaragó mester emlékkeresztje, illetve egy szökőkút található. 

REFORMÁTUS TEMPLOM

Körösszegapáti, Kossuth u. 1.
Telefon: 54/706-514

A barokk stílusú templomot 1791-ben építette Suszter János nagyváradi kőműves mester. Tornya 1822-re készült el. 1903-ban a templom új berendezési tárgyakat kapott, tornyát pedig megmagasították. Nagyváradról megvásárolt orgonáját Jónás István építette.

KÖRÖSSZEGAPÁTI NÉPI LAKÓHÁZ 

Körösszegapáti, Kossuth utca

A Kossuth utcán több XIX. században épült régi parasztházat is láthatunk. 

KÖRÖSSZEGI VÁR

Körösszegapáti, külterület
Látogatás: Közvetlenül csak Románia felől

Megközelítés:
- Romániából: Körösszeg (Cheresig) község Románia Ny-i határának közvetlen közelében található. Ide az ártándi határátkelőnél Nagyvárad (Oradea) városába érkezve, majd onnan a DNy-felé induló mellékúton haladva juthatunk el. A sík területen már messziről észrevehető középkori lakótorony elhanyagolt épülete a település Ny-i oldalán emelkedik.
- Magyarországról: az apáti-Berekböszörmény úton, Böszörmény előtt az utolsó földrúta kell letérni balra, a határ irányába. A Csente-Szakáli csatornán átkelve egy széles földút-kereszeződésben kell letérni balra. Itt már egészen közelről látszanak a körösszegi házak és az utcán sétáló emberek. A letérés után egyenesen kell haladni a torony irányába, az országhatárt jól jelzik a táblák.

A vár a falutól észak-nyugatra fekszik, közvetlenül a román-magyar határ mentén. Területének nagyobb része a román oldalon található, a vár árkának egy része (az északi sarok) a magyar oldalon.

Jelenleg a vár látogatható. Az épületet csak Romániából közelíthetjük meg közvetlenül. A magyar oldalon néhány méteres távolság (az országhatár) választ el csupán a falaktól, de a határ vonalának görbesége miatt több, mint 180 fokban "körbejárható". 


www.korosszegapati.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére