Jelenlegi hely

Körösszakál látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége: közúton: a 4-es útról Püspökladánynál rátérünk a 42-es útra, majd Berettyóújfalunál déli irányban Berettyószentmártonon át érhető el Körösszakál.

GÖRÖGKELETI TEMPLOM

Körösszakál, Vöröshadsereg útja
Tel.: 54/435-400

1788-ban épült késő barokk stílusú templom hajóját szegmensmíves dongaboltozat fedi. A kőfal ikonosztázait a XVIII. század végén készítették. A szépen formált ajtó fölött a timpanonos kapumotívumban az Utolsó vacsora látható. A templomot 1928-ban újították fel a tetőszerkezettel együtt. A zsindelytetőt ekkor bádoglemezekre cserélték. Igazi érdekesség a templomban a királyi ajtó melletti Szűz Mária festmény 

REFORMÁTUS TEMPLOM 

Körösszakál, Sas u. 2.
Tel.: 54/704-705 

A református gyülekezet igen nagy múltra tekinthet vissza. 1742-ben a hívők közös összefogással sárból, fából építették a templomot, és a tetejét náddal kötötték. Mellé fából tornyot állítottak, mely 1819-ben leégett. Az új templom átadásának dátumát a gyülekezet feljegyzéseiből tudhatjuk meg pontosan: "A legelső istentiszteletre bé mentünk Octóber 24-dik napján, 1819-dik esztendőben."
Ez a templom 72 évig tette lehetővé az istentiszteletek megtartását. 1891-ben építették fel ugyanis a máig is álló első kőtemplomot. Először 1960-ban újították fel külsőleg; a munkálatok az ekkor itt élő lelkipásztor, Pethő Gyula vezetésével indultak meg. A kőből épült, bádoglemez tetejű templomhoz tartozik még egy vályogból épült házikó is, melynek egyik szobája nyújt a hideg időben menedéket az ige hallgatására. A nagytemplom fűtésére ugyanis nincs lehetőség.
A kis helység érdekessége az 1787-ből fennmaradt szószék, melyet ma is használnak a lelkészek. 1985-ben a presbitérium határozatot hozott a templom és tornyának teljes homlokzati felújításáról. A kéthónapos munka gyümölcse nem maradt el, június 21-én a gyülekezet hálát adott Istennek a sikeres munkáért.

STACHÓ-KÚRIA

Körösszakál, Piac tér 1.

A klasszicista stílusjegyeket hordozó kúriát az 1820-as években építtette Stachó Károly földbirtokos. A század közepétől már a Mártonffy család birtokolta a Stachó birtokot. A Mártonffy család egyik fia, Gyula kezébe került a kúria, míg testvére, Dezső a tér szemközti oldalán építtetett magának új kúriát. Gyula fia, Barna 1925-ben historizáló stílusban felújítja és átalakítja az épületet. A világháború utáni államosítás során három család lakik az épületben, melynek a két hátranyúló szárnyát lebontják. Az egykori klasszicista stílusban épült kúria megszenvedte a későbbi korokat. Egykori díszítőelemeit teljesen elveszítette, asszimetrikus hátranyúló szárnyait (mely között terasz volt) lebontották, ablakait átépítették, homlokzati díszeit leverték. A régi épületen a fal síkjából kilépő középrizalitot attika díszítette, ablakai fölött egyenes szemöldökpárkány, tengelyei között és sarkain armírozás volt látható. Egykori magtára sem áll már.

MÁRTONFFY-KÚRIA

Körösszakál, Piac tér 3.

A kúriát a XIX. század második felében építtette fel testvére Stachó-kúriájával szemben Mártonffy Dezső. A historizáló stílusú épületet és a hozzá tartozó birtokot Dezső fiai örökölték. Közülük kiemelkedik Mártonffy Gyula, aki előbb Bihar Vármegye főszolgabírója volt, később országgyűlési képviselőként tevékenykedett.
1945-ben államosították a kúriát, a település általános iskolája kap helyet benne mind a mai napig. Az eredetileg földszintes épületet 2000-ben egy emelettel egészítették ki és felújították. Az eredeti épület a fényképek tanúsága szerint tagolatlan, hosszú, téglalap alaprajzú épület lehetett. Az egykoron nyeregtetős, sávozott falú, egyenes záródású keretelt ablakokkal ellátott épület eredeti díszítőelemeit sajnos a legutolsó felújítás alatt teljesen elveszítette.

ÁRTÉZI KÚT

A falu közparkjában egy ártézi kút vizéből olthatja szomját az idelátogató, mely víz több mint száz méter mélyről tör a felszínre és legenda szerint Magyarország 2. legtisztább vize.

GRÓF TISZA ISTVÁN HÍD

Körösszakáltól délre folyik a Sebes-Körös, mely Erdélyből ered. A rajta átívelő híd neve 1945 előtt Tisza István híd volt, később Körös-hídként emlegették. Mára újra visszakapta régi nevét. A hidat a II. világháború idején felrobbantották az orosz katonák. A falu lakói facölöpökből és deszkákból készítettek hidat, melyet azonban a tavaszi és az őszi áradások idején nem használhattak. Maradványa a mai napig látható az új híd mellett.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére