Intézményvezető: Vargáné Aranyász Éva
Szakmai bemutatkozás
Pedagógiai Programunk az Országos Alapprogramra épül, azzal összhangban készült.
A Tevékenységközpontú Óvodai Nevelési Program adaptációját készítettük el figyelembe véve adottságainkat, eredményeinket és hagyományainkat.
Gyermekképünk: Az óvodáskorú gyermekek testi, szellemi fejlődésének megvannak az életkornak megfelelő állomásai. Ezeket a maga fejlettségének és fejlődésének természetes ütemén, "járásán" keresztül kell elérnie és meghaladnia.
Ahogyan Nyíri Tamás is mondja: " A gyermek játszani akar és minden játékánál szüksége van a maga által szabott mértékre."
Ebben pedig döntő szerepe van az egymásra utalt nevelési tényezőknek: a családnak, az óvodának, a közvetlen társadalmi környezetnek és azok közösségeinek.
A gyermeki személyiséget úgy definiáljuk, mint az egyedi, megismételhetetlen, mással nem helyettesíthető individuum és szociális lény aktivitását.
Óvodakép: A pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció minél teljesebb megvalósítására törekszünk. Ez komplex életfeladat, a szociális tanulás intenzív formája. A 3-7 éves korú gyermekek életkorának megfelelően olyan nevelési-képzési programot valósítunk meg, amely a továbbiakra nézve meghatározó jellegű.
Nevelési célkitűzésünk: A gyermekek társadalmi gyakorlatra való általános felkészítése, amely magában foglalja a teljes gyermeki személyiség fejlesztését, az életre való felkészítést, az iskolai életmódhoz, szándékos tanuláshoz szükséges képességek fejlesztését a tevékenységeken keresztül és a tevékenységek által. A képességek fejlesztésében a kommunikációra és a kooperációra való képesség kialakítására törekszünk valamennyi nevelési helyzetben.
Fő feladataink:
- egészséges életmódra nevelés
- érzelmi szocializáció
- értelmi szocializáció
- együttműködési és érintkezési képességek fejlesztése
Alapelveink:
- a gyermekek középpontba helyezése, a nevelés elsődlegességének hangsúlyozása,
- szükségletek kielégítése a szükségletek hierarchiájának figyelembevételével,
- kiemelt hely a cselekvésnek és tevékenységeknek,
- törekszünk az esélyegyenlőség megteremtésére,
- pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció,
- differenciált egyéni fejlesztés a közösség keretein belül,sürgetésmentes egyéni utak biztosítása,
- a gyermeki önállóság határainak fokozatos szélesítése
- a gyermek tisztelete, jogainak ismerete és érvényesítése
Tanulás szervezeti keretei:
társadalmi gyakorlat belső összefüggéseit tükröző komplex foglalkozás:
- művészeti tevékenységek (ábrázolás, zenei tevékenység, verselés, mesélés)
- természet, társadalom, ember
társadalmi érintkezést megalapozó komplex foglalkozás:
- matematikai nevelés
- anyanyelvi nevelés – nyelvi játékok
mindennapi testnevelés, egészséges életmód
- testnevelés foglalkozás tornateremben, tornaszerek használata
- testnevelési játékok
- torna a szabadban
- láb és tartásjavító torna
- szükség esetén gyógytestnevelés
- só és klímaterápiás szoba használata heti 1 alkalommal
Szülői támogatással speciálisan felvállalt tevékenységek
- angol nyelvű játékok heti 2 alkalom
- úszás
- focisuli
- sakk tanfolyam életkornak megfelelően
Szervezeti keretek:
Az óvoda székhelyén a gyermekcsoport szervezés életkor szerint történik .
A telephelyen pedig vegyes életkorú gyermekek szerveződnek egy csoportban.
Az óvodapedagógusok munkarendjét úgy szervezzük, hogy optimális legyen arra a feladatra miszerint minden korosztály életkorának és fejlettségi szintjének megfelelően fejleszthető legyen.
Az óvodapedagógiai feladatok végzéséhez szakmai felkészültséggel, szakképesítéssel valamennyi óvónő rendelkezik. Szakképesítésük mellett személyiségük, rátermettségük, képességeik és a pedagógus pálya iránti elhívatottságuk egyaránt alkalmassá teszi őket feladataik ellátására, a megváltozott körülményekhez igazodó, azokat szem előtt tartó magatartásra.
Az alapvető szakmai tudás és felkészültség mellett speciális képzettség is szolgálja a nevelés- képzés sokoldalúbbá és teljesebbé tételét.
Valamennyi nem pedagógus dolgozó rendelkezik munkaköréhez, feladatainak ellátásához szükséges szakmai képesítéssel, jártassággal. Jellemző a munkakörük ellátásában tanúsított magatartásukra az óvónőkkel való jó együttműködés szándéka és készsége.
Logopédusi ellátás a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársainak köszönhetően biztosított külső szakember részvételével.
Az óvoda székhelyén saját főzőkonyhával rendelkezik.
Programunk kitűzött nevelési célját a gyermek szükségleteinek és képességeinek figyelembe vételével, az egyéni adottságaiból kiindulva lehetséges megvalósítani.
Pedagógiai programunk nem egyoldalú gyermekközpontúságot hirdet, nem abszolutizálja a gyermeki szükségleteket és az óvodáskori adottságokat. Ezeket alapnak tekinti a nevelés alapnormáinak megvalósításához.
A Debrecenimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:
- Mert a dajkanéni és az óvónénik szuperek és nagyon jó programokat szerveznek óvodai szinten a gyerekeknek.
- Egy másik óvodában kezdtünk, de úgy éreztük, hogy az nem megfelelő és ebben az "új" oviban találtuk meg azokat a dolgokat, amiket fontosnak tartunk: szeretik a gyerekeket és nemcsak akkor, ha aranyosak és kedvesek, hanem akkor is, ha rossz napjuk van és azokat is, akik nehéz természetűek. Nyugodtan, türelmesen és következetesen bánnak velük és nagyon fontosnak tartják, hogy megtanítsák nekik a társaik szeretetét és a többiek kívánságainak, érzéseinek tiszteletben tartását, vagyis nagy hangsúlyt fektetnek a társas kapcsolatok ápolására. A képességfejlesztést is kiválóan megoldják, kisebb korban észrevétlenül, a mindennapos dolgok keretében, nagyobb korban pedig külön foglalkozásokkal. Ami még fontos, hogy gyönyörű, rendezett környezetben lehetnek a gyerekek bent és kint egyaránt. Számos külön elfoglaltságra is van lehetőség, pl. angol, foci, torna. De ami talán a legfontosabb, a gyerekek jól érzik magukat az óvodában és szívesen mennek.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges