Jelenlegi hely

Te láttál már kiscsibéket kikelni a tojásból? Nem!? Akkor most megnézheted!

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal a legnagyobb videómegosztó portálon élőben nézhető valóságshow-t indított „Túlélő tojások” címmel. Az ismeretterjesztő projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra, a húsvét közeledtével azt szeretnék elérni, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.

A show alatt nyolc, a Nébih szakemberei által megfelelően előkészített tyúktojásért izgulhatunk, amelyeket egy automata keltetőbe helyeztek és élőben közvetítik a fejlődésüket, majd kikelésüket.

A keltető berendezés önműködően forgatja a tojásokat, így emberi beavatkozás csak akkor történik, ha a Nébih munkatársai naponta ellenőrzik a tojásokat és időnként átvilágítják őket.

A tojások mindennapjait követők aktívan részt vehetnek a programban. A nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az azokból kikelő kiscsibéket. Megtippelhetik, hogy melyik tojás kel ki elsőként, vagy találgathatnak a kiscsibék nemét illetően. A közvetítés folyamán az állattenyésztő szakemberek számos hasznos információt fognak megosztani velünk. Olyan kérdésekre kaphatunk majd választ, hogy „Mi a különbség a tojás és az ún. szemes tojás kötött?” vagy „A záptojás valóban képes-e felrobbanni, komoly kárt okozva ezzel?”

A kikelő kiscsibéket a Nébih gondos gazdiknál fogja elhelyezni, megszületésük április 16-17 körül várható.

Az élő közvetítés a következő csatornákon követhető:

https://www.youtube.com/nebihvideok
http://szabadagazdi.hu/2019/03/27/tulelo-tojasok/
http://eteltcsakokosan.hu/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére