Jelenlegi hely

Novák Katalin: a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti

Ha látszólag nem is, de a modern kori rabszolgaság Magyarországot is érinti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának (CSW) ülésszakán New Yorkban.

Az ülésszakkal párhuzamosan a magyar, az amerikai és a liechtensteini ENSZ-képviselet közösen konferenciát rendezett a modern kori rabszolgaságról és az ellene folytatandó küzdelem esélyeiről, módszereiről.    
"Csak látszólag nem érint minket ez a kérdés, hiszen részben olyan tömeges jelenségről van szó világszerte, amely fölött Magyarország mint az ENSZ tagállama, nem hunyhat szemet, részben pedig a modern kori rabszolgaságnak különböző típusai vannak, s ezek közé tartozik a devizahiteles rabszolgaság is, amely nálunk húsba vágó ügy" - fogalmazott Novák Katalin az MTI-nek adott interjújában.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy mi minősül manapság rabszolgaságnak: például az emberkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás, a hazájuktól távol munkát vállalók embertelen körülmények között és éhbérért vagy egyenesen ingyen dolgoztatása, a kapcsolati erőszak, az uzsora, vagy az adósrabszolgaság. "Én a devizahiteles csapdát is modern kori rabszolgaságnak tartom" - mondta az államtitkár asszony.
A konferencián a politikusok mellett az elesetteket, rászorulókat segítő civilszervezetek képviselői is megszólaltak: megosztották tapasztalataikat, és javaslatokkal álltak elő.

Vajon mi lehet a gyors segítségen kívül a gondok megoldásának leghatékonyabb eszköze? Novák Katalin szerint - s ebben egyetértett vele a társrendező amerikai és liechtensteini politikus is - a megelőzés a legfontosabb. A politikus a magyar modell példáival ismertette meg a résztvevőket: 24 órás telefonos segélyvonal működik, az ellátórendszer titkos menedékházakat bocsát a bajba jutottak rendelkezésére, s anyagi támogatással, pszichológiai tanácsadással segíti a nehézségekkel küszködőket.
Novák Katalin beszámolt a rendezvény résztvevőinek arról is, hogy a jelenlegi magyar kormány milyen intézkedéseket hozott az uzsorások hálójába és a "devizahiteles rabszolgaságba" kerültek megsegítésére. Az államtitkár az MTI-nek azt is kiemelte, hogy az ilyen, modern kori rabszolgaságnak elsősorban oktatással, tájékoztatással, érzékenyítéssel lehet elejét venni. S megfelelő családpolitikával is - tette hozzá.

Novák Katalin a magyar ENSZ-képviseleten - Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet személyes kezdeményezésére - megrendezett különtalálkozón is részt vett: a világ minden tájáról érkezett lányokkal, fiatal nőkkel osztotta meg tapasztalatait. Mint az MTI-nek elmondta: különösen nagy volt az érdeklődés a magyar bölcsődés és óvodás gyermekek étkeztetési programjai iránt.
A nők helyzetével foglalkozó ENSZ-bizottság ülésszaka a jövő héten is folytatódik, ám a magyar delegációnak csütörtökön vannak az utolsó programjai. Novák Katalin az Egyesült Államokban élő Polgár Judit sakkozóval találkozik az ENSZ székházában, majd hazaindul Budapestre.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére