Jelenlegi hely

Középiskolások jelentkezését várja az MCC ingyenes tehetséggondozó programjára

Egyedülálló tanulási pályaívet és nemzetközileg is versenyképes tudást szerezhet bármely tehetséges magyar diák már 25 helyen. December közepéig tart a jelentkezés az MCC középiskolásoknak szóló ingyenes tehetséggondozó programjára. 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a legtehetségesebb magyar diákok számára egyedülálló tanulási pályaívet és nemzetközileg is versenyképes tudást kínál. Középiskolás Programjukban (KP) az MCC aktív idegennyelv-tanulást biztosít, nemzetközi tanulmányi utakat szervez, valamint külföldi egyetemeken tanító professzorok előadásait is elérhetővé teszi. 

„Az MCC tehetséggondozó munkája ott kezdődik, ahol a közoktatás véget ér.”

A Mathias Corvinum Collegium (MCC) Középiskolás Programja iskola mellett végezhető ingyenes készségfejlesztő, szakmai és közösségi alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi és külhoni magyar középiskolák diákjait.

A jelentkezési határidő: december 15., vasárnap

A KP legkiemelkedőbb diákjai pedig az MCC Egyetemi Programjában, még tágabb nemzetközi kitekintéssel tudják folytatni a felsőoktatási tanulmányaikat kiegészítő tehetséggondozó képzésüket.

A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak, a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő online kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom és a nemzetközi kapcsolatok. A tananyagok sora 2024 őszétől filozófiai témájú online kurzussal is kiegészült. A tanulók részt vehetnek továbbá magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő, valamint angol és német nyelvű beszédkészség-fejlesztő kurzusokon is.

Közösségépítés felsőfokon

A felvételt nyert tanulók a lakhelyükhöz, iskolájukhoz földrajzilag legközelebb eső képzési központban kezdhetik meg MCC-s tanulmányaikat.

A Középiskolás Program a tanulás mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet: Magyarországon 6 városban (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) rendezi meg az úgynevezett KP szombatokat, amelyeken tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal és gyakorlatias, a mindennapokban is alkalmazható tudást nyújtó, készségeket fejlesztő kiscsoportos workshopokkal várja a diákokat. Emellett valamennyi képzési helyszínen elérhetőek a heti rendszerességgel szervezett szakmai klubdélutánok, melyek célja – a tanulás mellett – a közösségépítés. 

Cél: a középiskolások hosszútávú nevelése, oktatása

„Aki az MCC valamely programjában részt vesz, az már ezzel sokat tesz magáért és a közösségéért, hiszen a saját szabadidejének egy részét áldozza a tudása bővítésére és kortásaival való megosztására. A tudás megszerzése mellett azonban rendkívül fontos a diákok személyiségének fejlesztése is” – véli Szalai Zoltán. Az MCC főigazgatója szerint “a tehetség sem ér önmagában sokat, ha nem társul hozzá tájékozottság és nyitottság.” Az MCC programjain az adott korosztály legkiválóbb tanulóiból álló közösségbe csatlakozhatnak be a tanulók, amely nemcsak tudásuk elmélyítését szolgálja, hanem a kortársi kapcsolatokon keresztül a kíváncsiságukat, nyitottságukat is hosszú távon megalapozza. Az idei tanévet több mint 4000 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben.

Az MCC lassan 30 éve a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézményeként 1996 óta végzi tevékenységét, és az általános iskola felső tagozatától a felnőtt korig működtet közcélú, ingyenes tehetséggondozási programokat. Egyedülálló programjának lényege, hogy a hagyományos közoktatást, egyetemi oktatást kiegészítő, magas szintű képzést nyújt nem csupán egy területet érintően, hanem interdiszciplináris jelleggel. 2023 szeptemberétől már 30 képzési központban, 7600 diák tanul az MCC-ben.

A középiskolásoknak szóló programban pedig több mint 20 éve készítik fel a tehetséges tanulókat a sikeres továbbtanulásra, és nyújtanak támogatást egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A 2024/25-ös tanévben újabb két központban érhetőek el a személyes oktatási alkalmak: Magyarországon Egerben, Vajdaságban pedig Szabadkán. Magyarországon összesen 17 városban, ezenkívül Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban, valamint Erdélyben 8 központban látogathatók a szakmai programok.

A jelentkezés pontos menetéről és a programról a kp.mcc.hu oldalon olvasható információ. A felmerülő kérdéseket a kp@mcc.hu e-mail címre küldhetik az érdeklődők.

ADL - Debrecenimami

Forrás Fotók forrása

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére