Jelenlegi hely

Egészségesebbé tehetjük az óvodai és iskolai közétkeztetést - ingyenes képzés: gyermekétkeztetés másképp

ÖKOMENZA MŰHELY - GYERMEKÉTKEZTETÉS MÁSKÉPP: A Greenpeace ingyenes képzést szervez polgármestereknek, önkormányzati dolgozóknak, iskolák és óvodák vezetőinek, közétkeztetéssel és gyermekétkeztetéssel foglalkozó szakembereknek.


 

Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnék fejleszteni a közétkeztetést településükön annak érdekében, hogy több helyi, ökológiai módszerekkel termelt, egészséges étel kerüljön gyermekeink asztalára.  

  • Időpont: 2019. április 3. szerda, 11:00 - 15:00 óráig
  • Helyszín: Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, Hantos, Kishantos telep 13., 2434

A menzákról ritkábban hallunk jót, mint rosszat. Pedig vannak olyan települések Magyarországon, ahol kiugróan jó a gyermekétkeztetés. Ezeken a helyeken nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy helyi, ökológiai módszerekkel termelt, egészséges ételek kerüljenek az asztalra, figyelembe veszik a gyerekek visszajelzéseit és a szülőket is bevonják a programokba.

Ezekre a településekre az is jellemző, hogy mindenütt van valaki, aki élére állt a kezdeményezésnek, a közétkeztetésben résztvevők (önkormányzat, gazdálkodók, iskolaigazgató és élelmezésvezető) pedig képesek voltak összefogni a jó cél érdekében.

Szeretnénk, ha ez minél több helyen így megvalósulna.

A Greenpeace azért támogatja az ökomenzák létrehozását, hogy ezzel is elősegítse az ökológiai gazdálkodás elterjedését Magyarországon. Környezetvédelmi szempontból ugyanis az ökogazdálkodás az élelmünk előállításának egyetlen olyan módja, amivel megőrizhetjük Földünk élővilágát, hatékonyan segíthetünk a klímaválságon és egészséges élelmiszerrel láthatjuk el az emberiséget.

A közétkeztetés pedig azért az egyik legjobb eszköz mindehhez, mert ezáltal a gyerekek egészséges élelemhez juthatnak társadalmi és szociális helyzettől függetlenül. Az iskolákban és az óvodákban lehetőség van arra, hogy megismertessék és megszerettessék velük az egészséges táplálkozást, ez pedig a családok életére és étkezési szokásaira is jó hatással van. A helyi ökoalapanyagokra épülő menzáknak további pozitív társadalmi és gazdasági haszna, hogy a helyi termelőknek, helyi közösségeknek ad értékteremtő munkát és bevételt.

A műhelybeszélgetésre meghívott szarvasi szakértők saját településükön már felépítettek egy olyan közétkeztetési modellt, amellyel kiemelkedő minőségű ellátását biztosítanak: helyi ökogazdaságokból származó alapanyagokat használnak, csökkentik az élelmiszerhulladékot, figyelmebe veszik a gyerekek visszajelzéseit, az oktatásban pedig nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges étkezés megszerettetésére.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információt kérni és jelentkezni az info.hu@greenpeace.org e-mail címen lehet 2019. március 29-ig.

 

Makai Marianna - Kecskemetimami 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére