Jelenlegi hely

Csak tíz év és debreceni lesz a Természettudományi Múzeum

Több országos portál is foglalkozott az elmúlt évben a Budapesten székelő Természettudományi Múzeum idei Debrecenbe költöztetésével. Úgy látszik, mára eldöntetett, költözik, de az épületre még tíz évig várni kell.

Az Index és a hvg.hu által közölt információk szerint tíz éven belül nyithat meg a múzeum Debrecenben. Jelenleg már megvan a telek - bár az államnak még meg kell vásárolnia a várostól - de akár tíz évig is eltarthat, mire egy, a mai igényeknek megfelelő múzeumi épület kerül majd rá.

A Természettudományi Múzeumnak a budapesti Ludovika épületéből azonban már idén az év végéig ki kell költözniük. Az intézmény dolgozói aggódnak a kialakult helyzet miatt, szerintük ennyi idő a csomagolásra sem lesz elég.

Széchényi Ferenc feleségének, Festetics Julianna grófnőnek az ásványgyűjteménye alapozta meg a lassan kialakuló Nemzeti Múzeumban a természettudományi részleget az 1800-as évek első éveiben.
Kevesen gondolnák, de a múzeum elmúlt 200 éves története alatt a falak mögött, a padló alatt vagy a múzeum más épületeiben több, mint 200 év alatt összegyűlt, 10 milliónál is több természettudományos gyűjteményi tárgy lapul. 
Ma az Ásvány- és Kőzettár,  az állandó kiállítás és a múzeum Közművelődési osztálya, az Embertani tár és az Állattár két gyűjteménye: az Emlősgyűjtemény és a Madárgyűjtemény is a Ludovika épületeggyüttesében található; míg az Állattár többi gyűjteménye ma is a Baross utcában, a botanikai anyagok pedig a Könyves Kálmán körúton találhatók.

A lehetőség többévnyi lebegtetése után a kormány az Index információi szerint meghozta végleges döntést a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri terjeszkedése miatt kell most Magyarország legnagyobb közgyűjteményének és egyben az egyik leglátogatottabb múzeumának épületet váltania.

A hírt a lapokbeszámolói szerint egy értekezleten közölte az alkalmazottakkal Bernert Zsolt főigazgató, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vonatkozó kormányhatározatot, melyet maga a főigazgató sem láttott még, csak a tartalmát ismertették vele szóban. A dolgozók nemcsak az ideiglenes helyre való költözés megvalósítása miatt érzik aggasztónak a helyzetet, de úgy vélik, sérülhet az érdemi szakma, oktatási és kutatási munka is.

Az Index szerint a kérdésről úgynevezett 2-es típusú (vagyis 2000-es sorszámú) határozatot hozott a kormány. Ezt a típust ugyanis nem kell megjelentetni a Magyar Közlönyben, így a döntés elkerülheti a nagyobb nyilvánosságot.

Forrás: index.hu;hvg.hu; Magyar Természettudományi Múzeum Facebook oldala

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére