Jelenlegi hely

A Zenedoboz új gazdája idén a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium

A különleges, hangszerekkel berendezett konténert 2026. október 15-én vehették birtokba az iskola diákjai. 

A kontérner ötlete 6 éve született meg, egy,  a debreceni középiskolásoknak szóló pályázat ötleteként. Alapja, hogy a Debrecen Turisztikai Ügynökség csak a turistaszezonban tudja kihasználni a konténerét, így azt októbertől áprilisig más típusú funkciókra kínálta fel a kulturális intézmények számára.

Célja, hogy évente más-más debreceni középiskolában, zenei tehetséggondozó pontként működjön a konténer.

"Jó pár zenekarnak az életét tudta segíteni. Sokan innen indultak a Made in Debrecenre és a Campus Fesztivál Made in Debrecen színpada felé is – fogalmazott a Zenedoboz átadóján Puskás István alpolgármester. A városvezető felidézte, hogy a Zenedoboz az elmúlt években több debreceni középiskolában is bizonyította, hogy a zene fontos szerepet tölthet be a fiatalok tehetségének kibontakoztatásában, az önkifejezésben és a közösségek formálásában.

A 2026/2027-es tanévben a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium lesz a Zenedoboz gazdája.

A kezdeményezés célja

Inspiráló környezetet teremteni a debreceni középiskolások számára, lehetőséget teremteni a zenélésre, az önkifejezésre, a közös alkotásra, vzenei tehetségük megmutatására és fejlesztésére . A projekt szakmai hátterét idén is a Rocksuli biztosítja, amely a korábbi évekhez hasonlóan gondoskodik a hangszerek és a szükséges hangtechnikai felszerelések telepítéséről.

Vargáné Szabadka Tünde, az intézmény főigazgatója biztos benne, hogy a tanórák szüneteiben, illetve tanítás után birtokba veszik a diákok a Zenedobozt és különböző zenekarok jönnek létre az iskola diákjaiból.

A Zenedoboz nem csupán egy hely, ahol a diákok hangszereket próbálhatnak ki, hanem olyan inspiráló közeg, amely teret ad a zenei kísérletezésnek, az alkotásnak és a közösségi élményeknek. A kezdeményezés évről évre új iskolákba viszi el a zenélés lehetőségét, és hozzájárul ahhoz, hogy a debreceni fiatalok tehetsége és kreativitása minél több formában kibontakozhasson. Bízunk benne, hogy a 2026/2027-es tanévben is számos új zenei tehetség mutatkozik meg a Zenedobozban.

A kezdeményezés első évében a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium ötletgazdag pályázatával nyerte el a lehetőséget, a következő tanévben pedig a Tóth Árpád Gimnázium diákjai vehették birtokba a különleges zenesarkot. A 2023/2024-es tanévben – fennállásának 150. évfordulóját ünnepelve – a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium adott otthont a Zenedoboznak, ezt követően pedig a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum csatlakozott a kezdeményezéshez. A 2025/2026-os tanévben a Zenedoboz a Debreceni SZC Kreatív Technikumba költözött, ahol ismét a fiatalok zenei kreativitásának kibontakozását segítette.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Listakép: Pexels / Alejandro Grajales

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére