Jelenlegi hely

Láthatatlan maszkjaink – 15 kedvenc idézetünk az álarcokról

„Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad.” – Gondolatok a mindennapi maszkjainkról.

Furcsa maszkos világban élünk, egyre inkább hozzászoktunk, hogy az arcunkból alig látszik valami. Nem szeretjük a maszkviselést, de ismerjük a célját ennek a mindennapi gyakorlatnak.

Te is észrevetted már, hogy nem csak járvány idején – lassan egy éve – és a farsangon veszünk fel maszkot, hanem hordjuk a lelki, „láthatatlan” maszkjainkat is? Sok ember az egész életét egy álarc mögött éli le. Talán a mélyebb beszélgetéseinken levesszük a maszkjainkat. Aki szeret minket, biztosan tudja, mi rejtőzik az álarcaink mögött, ismeri az igazi önmagunkat és így is elfogad.

Mit takar az álarc? Sebezhetőséget, félelmet, szomorúságot, gyengeséget, titkokat, belső bizonytalanságot? Időnként belátunk a maszk mögé…  Amikor megtudjuk, hogy a (látszólag) mintaházaspár a válás szélén áll, amikor lelepleződik egy közismert személyiség, amikor kiderül, hogy a mindig vidám, optimista barátunk súlyos terheket hordoz.

Te milyen álarcot viselsz?

„Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.” (Francois de La Rochefoucauld)

„Az emberek, amióta világ a világ, társadalmi viszonyban állnak egymással. Szerepeket játszanak egyfajta színpadon állva, és mindig van közönség, mindig vannak további színészek, mind jelmezben vagyunk, gyakran álarcot viselünk, és ezek a helyzeti tényezők befolyásolják, hogyan gondolkodunk, mit csinálunk, hogyan érzünk.” (Philip Zimbardo)

„Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.” (Márai Sándor)

„Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.” (Feldmár András)

„Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt is álarcban jelenünk meg.” (Francois de La Rochefoucauld)

„Meg szoktam én mondani a véleményemet álarc nélkül is, ha valamiről van véleményem - jobb azt megmondani. Aztán ha véleményestül is szeretnek, jó, ha nem szeretnek, hát azt is el kell viselni.” (Szabó Magda)

„A nehéz pillanatokban születnek meg az életre szóló barátságok. Ilyenkor lehullanak a maszkok, és valóban közel kerülünk egymáshoz.” (Ulla-Carin Lindquist)

„Az első dolog, ami leköti figyelmünket, ha egy gyermek szemébe nézünk, az ártatlanság: a csodálatos képtelenség a hazugságra, álarc viselésre és hogy másnak mutassa magát, mint ami. Ebben az értelemben a gyermek pontosan ugyanolyan, mint minden más a Természetben. A kutya az kutya, a rózsa rózsa, a csillag pedig csillag; minden egyszerűen az, ami. Csak a felnőtt ember képes arra, hogy másnak mutassa magát, mint ami.” (Anthony De Mello)

„Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad.” (Brent Weeks)

- Megtanultam, hogy... hogy ne mutassam ki az érzéseimet. (...)
- Nincs olyan álarc, amelyik félre ne csúszna néha. (Agatha Christie)

„Nincs az a magánélet, ami ne lenne leleplezhető. A civilizált világban nem lehet titkot tartani. A társadalom olyan, mint valami álarcosbál, ahol mindenki eltitkolja az igazi személyiségét, de rejtőzködés közben lelepleződünk.” (Ralph Waldo Emerson)

„Szerintem valahol mindenki álarcot visel. Ki kevesebbet takar el magából, ki többet.” (Brandon Hackett)

„Az álarc összeroppant. Aki mást mutat magáról, mint amilyen, az semmilyen.” (Tatiosz)

„Senki sem viselhet sokáig álarcot.” (Seneca)

„Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.” (Kassák Lajos)

„S én arra gondolok, – ha egy nap
Nem volna álarc az arcokon:
Vajjon megismerné-e egymást
A jó barát, testvér, rokon?” (Gyóni Géza)

Összeállította:
Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére