Jelenlegi hely

Petőfi nyomában: barangoljuk be Bács-Kiskunt a költővel!

Petőfivel utazom - Barangolj a költővel Bács-Kiskunban! – az a címe annak a kiadványnak, amely a 10-14 év közötti fiatalokat – valamint szüleiket és tanáraikat – hívja egy nagyszerű kalandra. A költő életében fontos szerepet játszó Bács-Kiskun vármegyei településeket bejárva számtalan érdekességet tudhatunk meg Petőfi Sándorról – és még ajándékot is kaphatunk.   

A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált füzetben maga a költő vezeti az érdeklődőt, közben érdekességeket mesél az életéről, illetve feladatokat is ad. A helyszíneket szabadon, kötöttségek nélkül kereshetjük fel, a kiadvány mellé szóló útlevélbe pedig pecsétet gyűjtve igazolhatjuk, hogy teljesítettünk egy adott állomást. 

A pecsétgyűjtés kiváló családi vagy iskolai program lehet, sőt, aki a bepecsételt útlevelet elküldi Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) címére, egy petőfis ajándékot kap jutalmul. Beküldési határidő: 2024. szeptember. 15. 

A résztvevők az általuk választott első helyszínen vehetik át a Petőfivel utazom füzetet és az útlevelet.

A játék során felkeresendő helyszínek:

1. Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum - Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 5.

2. Kiskun Múzeum – Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos utca 9.

3. Meizl Ferenc Tanösvény (GPS: 46° 36’ 26.75”, 19° 53’ 06.29”) – Petőfiszállás (a kiadványok a Faluház és Könyvtár épületében vehetők fel, az Ady E. u. 1. szám alatt )

4. Szabadszállási ÁMK Helytörténeti Gyűjtemény – Szabadszállás, Kossuth Lajos utca 4.

5. Helytörténeti Gyűjtemény – Dunavecse, Petőfi tér 1.

6. MoFa Adománybolt – Kecskemét, Szabadság tér 3.

7. Petőfi szobor – Szalkszentmárton, Petőfi tér (a kiadványok és a bélyegző a Petőfi Sándor Emlékmúzeumban találhatók, a Petőfi Sándor tér 14. szám alatt).

8. Virágh Kúria Múzeum – Kunszentmiklós, Kossuth Lajos utca 1.

Kalandra fel! Utazz Petőfivel!

További információk: kommunikacio@bacskiskun.hu 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére