Jelenlegi hely

Januártól több mint ötezer nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba

Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük korábban 3200-nek semmilyen munkaviszonya nem volt.

Az új, egységes foglalkoztatási jogviszony bevezetése mintegy 13 ezer gyermeket érint közvetve. Az intézkedés, amely nyugdíjjogosultságot is biztosít - a kormányzat várakozásai szerint -, vonzóbbá teszi a nevelőszülői hivatást, ugyanakkor emeli a szakmai színvonalát és az elismertségét.

A Magyary-program keretében 2014. január 1-jétől egyszerűsödik az örökbefogadás előtti eljárás, és egyszerűbbé válik az örökbefogadás engedélyezése is.

Ma Magyarországon mintegy 21 500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek és fiatal felnőtt van, és közülük mintegy 8200 kiskorú él gyermek- és lakásotthonban. A kormány célja, hogy közülük mind többen, a 12 évesnél fiatalabb, 2014. január 1. után állami gondoskodásba kerülő gyerekek pedig lehetőleg mindnyájan nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek. A jelenleg gyermekotthonban élő, mintegy 2430 tizenkét év alatti fiatal átkerülése nevelőszülőkhöz fokozatosan, három év alatt történik meg.

Azoknak a gyermekeknek, akik életkoruk, tartós betegségük vagy fogyatékosságuk miatt nem helyezhetők nevelőszülői családba, a meglévő otthonok korszerűsítésével, családiasabbá tételével - az Új Széchenyi Terv forrásainak felhasználásával - kívánnak segíteni.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Előzd meg az iskolai gondokat az oviban!

Előzd meg az iskolai gondokat az oviban!

Csúszdázni hason, hogy könnyebben írjon majd az iskolában? Futni kell, hogy jobban tudjon majd koncentrálni? Nagymozgástól a finommotorikáig, végigvesszük, mivel előzhetjük meg a tanulási nehézségeket, hogyan segíthetjük az iskolaérettség kialakulását.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére