Jelenlegi hely

Szent Anna útján – Katolikus emlékek a „kálvinista Rómában”

Időpont: 2024. október 26. szombat 14:00 órakor 
Gyülekező: Szent Anna Székesegyház előtti terület

 

A helytörténeti sétán ezen az úton vezetjük végig az érdeklődőket, a Szent Anna Székesegyháztól, a régi Szent Anna temetőben található barokk kápolnáig.
Mesélünk a Tereziánumról, a Szent József Gimnáziumról (korábban piarista főgimnázium), híres tanítványokról, bepillantást nyerhetnek a Svetits Intézet múltjába, épületeinek történetébe, s az egyik ingatlan kapcsán még egy kis sör is keveredik a mesébe.
Útközben az is kiderül, hogy melyik befolyásos katolikus családnál ebédelt 1845. október 6-án a legnagyobb magyar, Széchenyi István.
Túránk utolsó állomásán – az idén 250 éves műemlék kápolna megtekintése után – bolyongunk kicsit a temetőben a málladozó sírkövek között ismerős nevek után kutatva, s megfejtjük a vasúti sínek mellett álló, magányos kripta titkait.

Gyülekező: Szent Anna Székesegyház előtti terület
A séta időtartama: 2,5 óra
Útvonal: Szent Anna utca 15. – Attila tér – Vágóhíd utca – Szent Anna temető
A sétát vezeti: Bécsiné Kléri Ágota könyvtáros és Új Judit helytörténet-kutató
Részvételi díj: 2.500,- forint (a helyszínen készpénzben fizetendő)
Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi e-mail címen: csicsogoprodukcio@gmail.com


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére