Jelenlegi hely

175. éves a debreceni Függetlenségi Nyilatkozat

Időpont: 2024. április 10. szerda 18.00 órakor
Helyszín: MCC debreceni képzési központ (Debrecen, Piac u. 11-15.)

 

Az Országgyűlés képviselőháza 175 évvel ezelőtt, 1849. április 14-én a Debreceni Református Nagytemplomban fogadta el a magyar szabadságharc egyik legjelentősebb dokumentumát. A Függetlenségi Nyilatkozat kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, de az állam- és kormányforma kérdésében nem foglalt egyértelműen állást.

A történelem viharainak következtében a dokumentum végül nem határozta meg huzamosabb ideig hazánk berendezkedését, (alkotmány)történeti jelentőségét azonban jól mutatja, hogy a Habsburg-dinasztiától történő hirtelen elszakadás alkotmányosságának kérdése, valamint a kormányzó elnök, mint ideiglenes államfői tisztség megítélése a mai napig vita tárgyát képezi a hazai történettudomány képviselőinek körében.

Az előadás keretében a magyar jogtörténet és történettudomány jeles képviselői helyezik el e különleges nyilatkozatot a magyar történeti alkotmányosság, valamint a korabeli közgondolkodás kontextusában, rávilágítva annak történeti jelentőségére.

Előadóink:
Mezey Barna - a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára

Stipta István - a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa

Gali Máté - a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történettudományi Iskolájának kutatótanára, a Magyar Történelmi Társulat tagja

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/.../175-eves-a-debreceni...
A regisztráció határideje: 2024.04.10. (szerda) 12:00 óra
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére