Jelenlegi hely

Megnyitott a Vojtina, indul az ősz és a bábszínházi szezon!

Augusztus 24-én, csütörtökön megnyitotta új, 2023/2024-es évadát a Vojtina Bábszínház. Ez lesz a 30. év, hogy a város hivatásos bábszínházként tevékenykedik.

A továbbiakban is 2 épületben, a Kálvin téri székházban, valamint az előző évad májusában átvett Kossuth utcai épületben, azaz 4 játszóhely folynak majd az előadások, programok.

Előadások, tervek és felújítások

Az új évad repertoárján elsőként Óriásölő Margaret című nagyszínpadi előadás szerepel, mely új szereposztással lesz felújítva. Ezt követi a tavasszal bemutatott Vitéz László-Malombonyodalom vásári játék, majd a Vas Laci, és szintén egy felújítás, az Arika, az elkápráztatóművész. 

A Szerencsés János és a Hoppláda előadás is műsoron marad, valamint a felújítások és régi előadások mellett jövőre új bemutatókra is sor kerül.

A Vas Laci előadás egy jelenete

A Kossuth utcai épületben a régóta ápolt és folyamatos teltházzal működő rítusjátékok lesznek műsoron. A Kálvin téri székhely Játszószínházában pedig a kamaratermi előadások lesznek megtekinthetők.

Egy kortárs mese, Tóth Gyula Gábor: Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék című művének bemutatásával, valamint egy 2003-as előadás, A Csudakard története játék felújításával kiegészülve. 

Családi, óvodai programok

Új, a testtudatot vizsgáló óvodás foglalkoztató előadás is a jövőbeli tervek között szerepel.
Megváltozik a Miénk Itt a Tér! interaktív családi rendezvény, mely az eddig megszokott programok helyett jobban fog fókuszálni a kortárs művészek bevonására. 

Babusgató, a bölcsőszínház

A 2023/2024-es évadban visszatér a tipegő program, mely műfaji besorolásként a Bölcsőszínház nevet kapta. Az évad első Babusgató foglalkozása szeptember 22-én, pénteken délelőtt 10.00 órakor lesz a Játszószínházban. További előadások: szeptember 24-e, vasárnap 10.00 óra, szeptember 25-e, hétfő 10.00 óra.

A nemrég megnyílt Világközép című, Kemény Heni bácsi művészete előtt tisztelgő kiállításuk jövőre is megtekinthető lesz.

A kiállítás nyitvatartása: Szerdától-péntekig: 9-17 óráig ; Helyszíne: Debrecen, Kossuth u. 1.
 

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére