Jelenlegi hely

Holdünnep lampion és holdsüti készítéssel Debrecenben

Különleges holdsüti és lampionkészítés is a  Kínai Őszközép Ünnep része lesz debrecenben, de teakóstolók, hangszer-, tánc- és ruhabemutatók is gazdagítják majd ezt a különleges délutánt.

Míg Magyarországon és környékén a betakarítást aratási vagy szüreti mulatságokkal ünnepeljük meg, addig Kínában a misztikus holdünnepen adnak hálát a gazdag termésért.

Évente egyszer készítik a holdsütit

A tradicionálisan évente egy alkalommal készítik el a holdsütit (mooncake), mely különlegesen kidolgozott édesség. Kívül kínai írással és ünnepi motívumokkal díszítik, kerekded formája a Holdra utal.

Belsejében leggyakrabban édes, tömény babpaszta található, mely a bőséget szimbolizálja. De készülhet lótuszvirág vagy machatea krémmel is. A tésztába kevert cukornak köszönhetően sokáig eltartható. A kínai szokás szerint - az ünneplők egymást ajándékozzák meg a holdsütivel, mely a szeretet, a gondoskodás és a megbecsülés szimbóluma.

De miért olyan fontos a lampion?

Hagyományosan lampionokkal díszítik házaikat, kertjeiket, sőt az utcákat is a kínaiak. Naná, hogy egy hagyományos kínai ünnepen nem maradhatnak el a sárkányok sem! Sárkánytánccal ünnepelnek ezen a napon. A hiedelem szerint, minél magasabbra kerül a világító lampion, annál nagyobb szerencsét hoz fénye az otthonra.

Debrecenben is részt vehetünk egy kínai betakarítási ünnepen a hétvégén. Szeptember 3-án, vasárnap a Távol-Kelet egy varázslatos hagyományát ismerheti meg a közönség Debrecenben. A rendezvény a Kölcsey Központban az ALL-IN Debrecen Nemzetközi Kulturális Napok következő eseménye lesz.

Programok:

  • 14:00 Megnyitó 
  • 14:20-18:00 Holdsütikészítő workshop

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az allindebrecen@gmail.com címre küldött üzenetben lehetséges.

  • 14:30-18:00 - Teakóstolók és kínai lampionkészítés,
  • fotókiállítás Szucsou városáról,
  • óránként ismétlődő hangszer-, tánc- és Hanfu ruhabemutatók

A Kínai Őszközép Ünnep a China Cultural Center, a Debreceni Egyetem Konfuciusz Intézet és az ALL-IN Debrecen szervezésében valósul meg.

ADL - Debrecenimami

Fotó forrás; Fotó forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére