Jelenlegi hely

Mozdulj, Debrecen! Iskolaprogram indul

Napjainkban nagyon keveset mozognak a gyerekek. Ezt a tényt a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) iskola-egészségügyi szűrővizsgálatainak eredményei is alátámasztják, melyek alapján indítják el az ingyenes mozgásprogramot.

Az iskolai szűrőprogram eredményei alapján a szülő is tud dönteni a részvételről

A DAEFI által a Pósa utcai központban végzett iskola-egészségügyi szűrővizsgálatok eredményeit saját gyermekére vonatkozóan minden szülő megkapja.

A Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramhoz csatlakozó debreceni általános iskolákban a most induló tanév elején az osztályfőnökök megkérik a szülőket, hogy ellenőrizzék az általuk konkrétan a gyermekük egészségi állapotára vonatkozóan megkapott „Igazolás a védőnői és orvosi alapszűrés végzéséről és eredményéről” című dokumentum tartalmát. Ebben az iskolaorvos értékeli a gyermek fizikai-szellemi, fejlettségi állapotát, és probléma esetén javaslatot tesz a szülőnek akár szakorvosi vizsgálat elvégzésre, melyhez beutalót is mellékel. 

Ha ebben a dokumentumban az iskolaorvos mozgásszervi problémát jelezve aktív mozgást vagy gyógytornát ír elő, abban az esetben javasolt, hogy a gyermek részt vegyen a Mozdulj, Debrecen! mozgalom ingyenes iskolaprogramjában.

A program most indul Debrecen önkormányzata támogatásával, a Debreceni Sportcentrum, a DAEFI és az összes debreceni iskolafenttartó együttműködésével.  

Az idős korosztályt már régebb óta mozgatja a Mozdulj, Debrecen! program

Ki és hogyan vehet rajta részt?

A Mozdulj, Debrecen! iskolaprogram első lépéseként az általános iskolák 1-6. osztályos diákjainak nyílik lehetőségük arra, hogy iskolájukon belül heti 2x45 perces könnyed, játékos, mozgásfejlesztő foglalkozásokon vegyenek részt.

A szülők a KRÉTA rendszeren keresztül az osztályfőnököknek egy beleegyező nyilatkozattal jelezhetik gyermekük részvételi szándékát a programban, amely a tervek szerint október 1-jén kezdődik.

Amennyiben a szülő nem találja a gyermek szűrőprogrambeli részvételét igazoló igazolást, az másolat formájában az iskolavédőnőtől igényelve pótolható. 

Októbertől indulnak majd a foglalkozások

A könnyed mozgásfejlesztő foglalkozásokat minden gyerek saját iskolájában, délutáni foglalkozások keretében az egyébként is az adott iskolában dolgozó pedagógusok – ehhez szakmai segítséget, ajánlásokat, ötleteket is kapva – Mozdulj, Debrecen! iskolakoordinátorként irányítják majd. 

A DAEFI által szervezett egészségnap egy debreceni iskolában

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom reményei szerint ezek a foglalkozások bátrabbá, magabiztosabbá fogják tenni a gyerekeket mindenfajta testmozgással kapcsolatban.

A Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramhoz már középfokú oktatási intézmények is –  a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) intézményei, a Debreceni Nemzetközi Iskola és az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Technikum – csatlakoztak, saját maguk finanszírozva a programot. Ezekben az iskolákban is elindulnak a heti 2x45 perces mozgásfejlesztő foglalkozások, ugyancsak koordinátorok közreműködésével. 

ADL - Debrecenimami

Forrás; Fotó forrása; Fotó forrása; listakép

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére