Jelenlegi hely

Károly Keserü festőművész kiállítása

Időpont: 2023. május 28. vasárnap - július 30. vasárnap
Helyszín: MODEM Art  Debrecen

 

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ nevében szeretettel meghívjuk legújabb kiállításunk megnyitójára május 27-én, szombaton.

Legújabb kiállításunk egy varázslatos világba vezeti el a nézőt, mely egyszerre megszerkesztett, mértani és rendszerelvű, ugyanakkor játékos, bolondos, dekoratív – egy igazi vizuális kalandtúra. Cérnarácsozatban szaladgáló pöttyök, apró vonalkákkal megrajzolt szőttesek, apró lyukakkal teleszurkált papírlapok.

Keserű Károly Keserü több mint száz rajzán és festményén a XX. század művészetének nagyjai, a festő szellemi rokonai találkozgatnak, hogy eszmét cseréljenek a művésszel és a nézővel.

A kiállítás címe Körbe-körbe: Debrecenből Debrecenbe, nemcsak a művész egyik kedves motívumára utal, hanem arra a nagy utazásra is, amit eddigi életében megtett, Debrecenből Ausztráliába, majd onnan Londonországba vándorolt feleségével együtt, hogy aztán tíz évvel ezelőtt visszatérjenek Debrecenbe. Képei még ennél is nagyobb köröket tettek meg, bejárták a világ számos országát, galériáját, múzeumát, Ausztráliától Amerikáig, Angliától Japánig.

Keserű Károly Keserü debreceni retrospektív kiállítása a művész első három évtizedet bemutató tárlata.

Kurátor: Nagy T. Katalin

A Várfok Galéria jóvoltából, valamint a Péter Képkeretezés és Galéria közreműködésével a kiállításra több mint húsz magángyűjteményből is érkeznek alkotások.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére