Jelenlegi hely

Az iskola, ahol a tanterv stabil, mégis folyamatosan halad a korral

Egyedi oktatási rendszer és közösség az óvodától akár a nemzetközi érettségiig: különleges lehetőségek a tanulni vágyóknak Debrecenben. Mindezt a Debreceni Nemzetközi Iskola falai között Ti is kipróbálhatjátok!

Az International School of Debrecen (ISD) egy teljesen egyedi oktatási rendszert hozott Debrecenbe: a Nemzetközi Érettségi Programot, angolul International Baccalaureate (IB).

Az 50 éve kidolgozott IB rendszert mára már több mint 4.000 iskola alkalmazza világszerte és az óvodai évektől az érettségiig kíséri végig a diákok tanulását és fejlődését.

A tanterv központi eleme, hogy a felfedezés módszerével motiválják a tanulókat, valamint arra sarkallják a fiatalokat, hogy saját maguk vállalják a felelősséget a tanulásukért.

A tanárok úgy alakítják a mindennapi feladatokat, hogy ezeket a szempontokat tartják szem előtt.

A rengeteg önálló kutatómunka, csoportmunka mellett a diákok rendszeresen prezentálnak egymásnak, a környezetüket aktívan használják a tanuláshoz és az értékelésük fontos része, hogy szemléltessék, valóban megértették azt, amiről tanultak.

Ezt nevezzük holisztikus oktatásnak: amikor nemcsak tanulnak, hanem látják az összefüggéseket, a tanultak értelmét a mindennapokban.

Az ISD emellett egy igazán nemzetközi közösséggé alakult: a diákok több mint harmada külföldi és ez a szám egyre nő. Az iskola ezáltal egy valódi színfolttá fejlődik.

Hamarosan közelgő nyílt napunkon első kézből tapasztalhatják meg a szülők és gyermekek, hogy milyen az ISD-ben egy óra.

Regisztráljon az ISD honlapján ITT a szabad helyekre!

>>>Az óvodai foglalkozás érdekel? Klikkelj az „Early Years Programme”-ra! 

>>>Az alsó tagozatos nyílt órára jelentkeznél? Klikkelj a „Primary Years Programme (PYP)”-ra!

Nemzetközi tanáraink által vezetett bemutató órákkal készülünk az iskolások számára, közös játék délelőttel pedig az óvodásoknak. A szülőknek lehetőségük lesz arra is, hogy találkozzanak az iskola vezetőivel, pedagógusaival.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére