Jelenlegi hely

Újra színház a Szabadtérin! Képes programajánló a nyárra

Újra nyitva és telis-tele izgalmas darabokkal a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad. Képes programajánló.

A Csokonai Színház állíthatta össze az idei debreceni szabadtéri színházi szezon programját, melyben a meghívott vendégelőadások mellett az utóbbi évad olyan népszerű nagyszínpadi előadásait hozzák el a közönségnek, mint a Tesztoszteron Mucsi Zoltán főszereplésével, A Pál utcai fiúk és a Csárdáskirálynő; a szabadtéri szezon végén pedig egy igazi nagyszínpadi zenés bemutatóval búcsúzunk a Nagyerdőtől: itt láthatja először a közönség az Óz, a csodák csodája című musicalt.

Az operabarátokról sem feledkeztek meg: OperaLiget cím alatt két előadást tűztek műsorra: augusztus 9-én az operairodalom legizgalmasabb találkozásait láthatják majd gála formájában, míg augusztus 10-én a legszebb kórusművek hangzanak fel Énekkaruk előadásában, Ács János karmester vezényletével.
A Nagyerdei Szabadtéri Játékok egy saját ősbemutatóját is láthatják a nézők, szeptemberben debütál ugyanis a pandémia miatt többször elhalasztott Tűzliliom.

Júniustól szeptemberig a Csokonai Színház 9 előadása mellett nyolc vendégtársulat 10 produkciója lesz látható a különleges hangulatú szabadtéri játszóhelyen, melyek a következők:

2021. június 08., kedd 20:30
Claude Magnier: Oscar
Vígjáték két részben a Thália Színház előadásában

2021. június 18., péntek 20:30
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
Vígjáték egy részben a Csokonai Színház előadásában

2021. június 22., kedd 21:00
Recirquel Társulat: My Land
Újcirkusz-produkció egy részben a Recirquel Társulat előadásában

2021. június 29., kedd 20:30
Rejtő Jenő – Szente Vajk – Gulyás Levente: A szőke ciklon
Vígjáték két részben a Játékszín előadásában.

2021. július 02., péntek 20:30
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Zenés játék Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán két részben a Csokonai Színház előadásában.

2021. július 07., szerda 20:30
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Operett három felvonásban a Csokonai Színház előadásában

2021. július 12., hétfő 20:30
Florian Zeller: Házassági leckék középhaladóknak 2.
Házastársi ping-pong egy részben a Centrál Színház előadásában

2021. július 14.. szerda 20:30
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Zenés játék Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán két részben a Csokonai Színház előadásában

2021. július 18., vasárnap 20:30
Ray Cooney: Páratlan páros 2.
Komédia két részben a Madách Színház előadásában

2021. július 31., szombat 20.30
Szép Ernő – Guelmino Sándor: Lila ákác
Romantikus vígjáték két részben a Szigligeti Színház előadásában

2021. augusztus 09., hétfő 20:00
OperaLiget
Komolyzenei koncert a Csokonai Színház és a Kodály Filharmónia közös előadásában

2021. augusztus 10. kedd
OperaLiget
Komolyzenei koncert a Csokonai Színház és a Kodály Filharmónia közös előadásában

2021.  augusztus 13., péntek 20.00
Nemzeti Színház – Magyar Nemzeti Táncegyüttes – Szőcs Géza: Csíksomlyói Passió
passiójáték egy részben

2021. augusztus 22., vasárnap 20.00
Bess Wohl: Válaszfalak – vígjáték két részben
Orlai Produkciós Iroda előadása

2021. augusztus 27. péntek 20:00
L. Frank Baum – Harold Arlen – E.Y. Harburg: Óz, a csodák csodája
Családi musical két részben a Csokonai Színház előadásában

2021. szeptember 09., csütörtök 20:00
Nagyerdei Szabadtéri Játékok: Tűzliliom
Misztikus táncjáték egy részben a Debreceni Népi Együttes vadonatúj táncszínpadi változatában

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok pontos programja, a jegyárak és az igénybe vehető kedvezményekről szóló tájékoztatás itt található: https://www.debreceniszabadteri.hu/

Fontos: Az előadásokon csak az érvényes járványügyi rendelkezések betartásával lehet részt venni. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok programjait vendégeink VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL ÉS SZEMÉLYI AZONOSSÁGOT IGAZOLÓ OKMÁNNYAL, kiskorúak esetében pedig ugyanezen dokumentumokkal rendelkező kísérővel látogathatják. További szabályok a belépéssel kapcsolatban ITT olvashatóak.

ADL - Debrecenimami

Forrás: csokonaiszinhaz.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére