Jelenlegi hely

Különleges DExpo a leendő egyetemistáknak

Idén rendhagyó módon, a virtuális térben rendezi meg nagyszabású beiskolázási eseményét, a DExpót a Debreceni Egyetem. Tavaly több mint hatezren vettek részt az egyetem egységei által szervezett, a pályaválasztást segítő programon, melyet ezúttal online formában tartanak meg.

A DExpo november 23-án indul: a YouTube-csatornán olyan tematikus blokkokba rendezett videókat mutatnak majd be, amelyek segítenek eligazodni az egyetemi karok, szervezeti egységek kínálatában. Az egyetemi könyvtárral, a sportolási lehetőségekkel, a lakhatással kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

Tizenhárom képzési területen, 14 karon folytatja az oktatást a DE, mely az országban a legszélesebb képzési kínálatot nyújtja. A 2021-es felvételi eljárásról szólva az oktatási rektorhelyettes kifejtette: a Debreceni Egyetem 72 alapképzési szakot, 87 mesterszakot hirdet a következő felvételi időszakban, a szakirányú továbbképzési szakok száma meghaladja a 200-at. Összesen tizennégy felsőoktatási szakképzési szak, hat osztatlan szakképzés, több mint húsz tanérképzési szak várja a jelentkezőket.

Idén újdonságként a Szolnok Campuson is megjelenik az orvos-egészségtudományi képzési terület.

Első alkalommal hirdetik meg az ápolás és betegellátás alapszakot az ápoló, a dietetikus és a gyógytornász szakirányon, az egészségügyi gondozás és prevenció alapszakot a védőnő és a népegészségügyi ellenőr szakirányokon. Emellett ugyanitt egészségügyi menedzser mesterképzésre is lehet majd jelentkezni. Az alkalmazott matematika mesterszakon angol nyelven is elindul a képzés, ezzel az egyetemen az angol nyelvű képzések száma eléri a hetvenet.

A képzések minőségét elsősorban a nemzetközi rangsorokból lehet lemérni

Ezekben az utóbbi időben jelentősen sikerült előre lépni az intézménynek: orvostudományi területen például a Round University Ranking rangsorában ötven helyet javított a DE, és a Top300-ba került. A nemzetközi rangsorokban a legjobb magyarországi egyetemek között van a debreceni, ennek köszönhető, hogy a világ minden tájáról nagy az érdeklődés az egyetem képzései iránt, és évről évre nő a külföldi hallgatók száma.

Idén a 120 országból érkezett diákok száma jelenleg már meghaladta a hétezret, amivel az intézmény a legtöbb külföldi hallgatóval dicsekedhet a hazai felsőoktatásban. A Debreceni Egyetem piacképes diplomát ad, az itt oklevelet szerzők közül mindenki talál a képzettségének megfelelő munkát.

A Debreceni Egyetem Youtube csatornáját ITT TALÁLOD, Facebook oldalát pedig ITT.

ADL - Debrecenimami

Forrás: unideb.hu; DE Facebook oldala

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére