Jelenlegi hely

KönyvTársasJáték

Időpont: 2020. október 26. hétfő 18.00 óra
Helyszín: Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár

 

Klubunkat társasjátékok iránt érdeklődő felnőtteknek szervezzük. Az összejöveteleken megismerhetik a résztvevők az egyes játékok eszközeit, szabályrendszerét, és természetes ki lehet próbálni az összes játékot.

Társasjátékaink között találhatók kooperatív játékok, melyeknek legfontosabb jellemzőjük a játékosok együttműködésének segítése. Konstruktív játékokkal is lehet majd játszani, melyek a békés egymás mellett élés játékai. Céljuk a játékosok saját farmjának, városának stb. fejlesztése. Kompetitív játékok – melyek célja a versengés, az első hely elérése – is várják az érdeklődőket
A társasozás a kikapcsolódás mellett barátságok és közösségek kialakulását, illetve egymás és saját magunk jobb megismerését is elősegíti.

Elsősorban csapatokat, baráti társaságokat várunk, de a helyszínen is alakulhatnak újak. Az egyes alkalmakon a csapatokból egy-egy szerencsés játékosnak esély lesz társasjátékot is nyerni!
Érdeklődni az 52/502-826 telefonszámon vagy a halozatszervezes@meliusz.hu e-mail címen lehet. 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére