Jelenlegi hely

I. HFF Családi- és Sportnap

Időpont: 2020. augusztus 23., vasárnap 8 óra 
Helyszín: Hajdúszoboszló, Szabadidő Park

Egyesületünkkel az elmúlt években azon dolgoztunk, hogy városunkban közösséget teremtsünk.
A megszokotthoz képest idén nyáron egy nagyobb eseménnyel készülünk, ahol kicsik, nagyok és családok egyaránt önfeledten érezhetik magukat, ugyanis megrendezzük az I. HFF Családi- és Sportnapot. A rendezvény célja, hogy a vírushelyzet után újra a sportra és a szórakozásra fókuszáljunk, ezzel összehozva a hajdúszoboszlói családokat, fiatalokat és civil szervezeteket.
A hivatalos dátum AUGUSZTUS 23. (VASÁRNAP)
Jól véssétek a fejetekbe ezt a napot, mert itt mindenki megtalálja majd a kedvére valót!

Tervezett programok 

IV. HFF Labdarúgó Torna

A mérkőzéseket - mint minden évben - hivatalos MLSZ játékvezetők fogják levezetni. Idén az első 8 csapat nevezését tudjuk elfogadni.
A mérkőzéseket 5+1-es csapatok fogják lejátszani.

Nevezéssel kapcsolatos információk:

- A korábbi évekhez hasonlóan a nevezés díja: 10. 000 Ft.
- Az első 8 csapat nevezését tudjuk fogadni
- A nevezési díjat utalással az alábbi számlaszámon: 11738084-23872796 vagy személyesen tudjuk fogadni, ezzel kapcsolatban az alábbi telefonszámon tudtok minket keresni: +3670/622-5589

Nevezés az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/1wcU9gcHXNN4mW-YRW9mtBDAVOC73xZ-vSVSa-ij0avU/edit

I. helyezett: Kupa, érem, oklevél+céges felajánlás
II. helyezett: Kupa, érem, oklevél+céges felajánlás
III. helyezett: Kupa, érem,oklevél+céges felajánlás

I. HFF Streetball kupa 

Kezdés: 10:00
3-4 fős csapatok jelentkezését várjuk a következő linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfcDB4i5FjDFQ2hXP3SARAru5mkBnsmwPNzRgPoWlXKrqkDow/viewform?fbclid=IwAR0r95tXeeiSjY4xTdQ455m1Pk59uXD4Rrn0BbbyuXd-S7dx1ntVQzII0zANevezési

Nevezési díj és helyszíni regisztráció nincs! 
 Maximum 12 csapat nevezését fogadjuk! 

Díjazás:

I. Helyezett: Kupa+érem+oklevél
II. Helyezett: Érem+oklevél
III. Helyezett: Érem+oklevél

HFF Sörpong

A labdarúgók és a kosarasok mellett a partyjátékok kedvelői is megtalálhatják a helyet, ahol megmérkőzhetnek ellenfeleikkel. Huszonharmadikán délután keressétek a OneShot sörpongasztalait a Szabadidőparkban! 

I. HFF Teqball kupa

Nevezzetek és éljük át együtt a Teqball nyújtotta izgalmakat!

Nevezés az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdilpHPVsJpng4tybuo6ypw_y7ScMHH1IBPzsxmYbAiYBA_Yg/viewform?usp=sf_link

A bajnokság 10 db 2 fős csapatból fog állni! Ennek megfelelően az első 10 csapat nevezését tudjuk fogadni!Az első három helyezett díjazásban részesül!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére