Jelenlegi hely

Galiba Gyermekfesztivál - augusztus 20.

Időpont: 2020. augusztus 20. csütörtök 10 óra 
Helyszín: Debrecen, Vidámpark

Az elmúlt években különleges gyerekprogramokkal várták a családokat és ez idén sem lesz másként. A debreceni Galiba Fesztivál augusztus 16-tól, vasárnaptól öt napon át várja idén is a látogatókat. A programsorozat helyszíne az idén 60. születésnapját ünneplő Nagyerdei Kultúrparkban, mely összefogja az Állatkert és Növénykertet és a Vidámparkot is.

Lúdas Matyitól a Galibáig

A Nagyerdei Kultúrpark részeként a Lúdas Matyi nevét viselő vidámpark mára az ország egyetlen még működő vidámparkja nem is akármilyen játékparkkal. A szinte vele egyidős dodzsempálya autói veteránnak számítanak, pár éve csodálatos felújításon estek át. A park neve sem véletlen, a városhoz szoros szálakkal kötődő szerző, Fazekas Mihálynak és hősének állít emléket.

Te is lehetsz Lúdas Matyi!

A Lúdas Matyi ikonikus libájáról elnevezett fesztiválon a rendezvény hagyományaihoz híven az érdeklődők Lúdas Matyi-próbán és -előadáson vehetnek részt, valamint lúd-bemutatót tekinthetnek meg, és Döbrögi kastélyát is bejárhatják. A közreműködők felolvasások és előadások keretében neves, évfordulós szerzőkről, többek között Csukás Istvánról és Fekete Istvánról emlékeznek majd meg. Mindemellett számos zenés-táncos produkció, hagyományőrző íjász- és harcászati bemutató, kézműves foglalkozások, valamint zenélő Kisvasút gondoskodik majd a feledhetetlen családi élményekről.

Az állatkerti belépőt váltó vendégek továbbá részt vehetnek a „Fekete István állatai” szakvezetésen, valamint a füvészkedni vágyók Fazekas Mihály nyomába eredhetnek a növénykerti túrán. A színes programkavalkádot a Vidámpark megújult és a jubileumi évben kibővült játékgép-kínálata teszi majd teljessé.

augusztus 20., csütörtök

10.00-19.00 a Europe Direct játszóháza a KRESZ-pályán a nyár legvidámabb szumó bajnokságával
10.00-11.00 “Fekete István állatai” címmel szakvezetés az Állatkertben
10.00-11.00 debreceni művészeti csoportok bemutatói
11.00 mesés kalandozások a Trio Consort előadásában
13.00-14.00 “Fekete István állatai” címmel szakvezetés az Állatkertben
14.00-14.30 szakvezetés az Illatkertben
13.00-16.00 debreceni művészeti csoportok bemutatói
16.00 gólyalábas akrobaták az Elvarázsolt kastélynál
16.15 légtornász bemutató
17.00 Ludas Matyi előadás a Vitéz László színpadon
Egész nap íjász- és kürtbemutató a hagyományőrzés jegyében a Fehérlófia Egyesület közreműködésével
A Galiba Gyermekfesztivál idején a Vidámparkba a belépés ingyenes.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére