Jelenlegi hely

Görög Nyári Esték 1. Palya Bea - Egyszálének

Időpont: 2020. július 5. vasárnap 19 óra
Helyszín: Debrecen, Attila téri Görögkatolikus Templom mellett

Az Attila téri Görögkatolikus Templom mellett épült meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye új látogatóközpontja. A Debreceni Görögkatolikus Parókia nevében szeretnénk örömünkben osztozni Debrecen polgáraival egy olyan koncertsorozattal, mely méltóképpen ünnepli meg közösségünk és városunk új, nemzetközi színvonalú színterének létrejöttét.

Úgy látjuk, hogy a látogatóközpont udvara kivételes adottságokkal bíró helyszíne lehet egy családias hangulatú, igényes zenei csemegékkel szolgáló koncertsorozatnak, főleg a mögöttünk álló nehéz idők miatt különösen értékes a minőségi együtt töltött idő, garantálhatjuk azt, hogy koncertjeink ilyenek lesznek. Beszélgetős, zenélős, ücsörgős, ha kedv van, táncolós, együttlevős 
A megfelelő távolság és a jó hangulat mellett büféről is gondoskodnak önkénteseink, akik nagy lelkesedéssel várják Önöket.
A koncert szabad téren kerül megrendezésre, eső esetén a látogatóközpont nagytermébe költözünk át.

A Támogatójegy ára 2500 Ft, mellyel a Debreceni Görögkatolikus Parókia közösségét támogatják. Megvásárolható a Parókia Irodájában (Debrecen, Szent Anna utca 53.), valamint a helyszínen. Maximum 150 főt tudunk beengedni a helyszín kapacitása miatt. Igen nagy érdeklődés mutatkozik a koncertek iránt, így ha semmiképpen nem szeretne lemaradni, vásárolja meg elővételben, vagy jelezze igényét a lautitiachoir@gmail.com címen és mi félretesszük Önnek a jegyet, melyet a koncert előtt a bejáratnál tud átvenni.

A koncert 19 órakor kezdődik, kapunyitás 18:00!
Szeretettel várjuk Önöket koncertsorozatunk minden eseményére, jöjjenek és töltsünk együtt minőségi időt!
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére