Jelenlegi hely

Rózsaszínben látni a világot

E kifejezést azokra használják, akik boldogok, vidámak, mindenhez optimistán állnak hozzá. A jókedv, az öröm, de a szerelem és a romantika színe is a rózsaszín. Olyan fogalmak kapcsolhatók hozzá, mint az intuíció, a feltétel nélküli szeretet vagy az intimitás. A rózsaszín a kislányok színe. De vajon ez mindig így volt?

A játékok világából további cikkeket olvashatsz a Vesszőparipa webáruház blogján.

Sokan nem tudják, hogy 1940-ig a fiúk színe volt a rózsaszín. Állítólag azért, mert a vörös egyik árnyalataként a férfiakkal kapcsolták össze. Vörös volt például a katonák egyenruhája, de a piros az erőt, a cselekvést, a harcot, a dinamikát is jelenti sok más mellett. A kislányokat régen kékbe öltöztették, mivel az Szűz Mária színe.

A rózsaszín csak a II. világháborút követően lett egyértelműen a lányoké. Egy kísérlet során ugyanis arra jöttek rá a pszichológusok, hogy a kislányok 2-3 éves korukban ezt választják kedvenc színüknek. Az óvodáskorú fiúk pedig kezdenek elhatárolódni tőle. Az is kiderült, hogy a felnőttek a rózsaszínt utálják a legjobban, a kéket viszont nagyon szeretik. Akárhogy is van, a rózsaszín-korszakot egyetlen lányos család sem kerülheti el.

A színnek többféle árnyalata van. Míg a világosabbak az agresszió csökkentésére is kiválóak, addig a sötétebbek a magabiztosságot növelik. A rózsaszín az együttérzés, a hála, a nőiség, a lágyság színe. Vigyázat! Étvágygerjesztő hatása is van! Talán észre sem vesszük, de a szín megjelenik az életünkben sok helyen. Rózsaszín a hajnal, a cukormáz a fánkon, a puncsfagyi, a koszorúslányok ruhája, a pohárban a rozé, a púderünk, az orchideánk, de akár a körömlakkunk is.

Lányos játékok is gyakran készülnek e szín felhasználásával. Az ünnepekre készülve összegyűjtöttük azokat a termékeinket, melyek e színvilághoz tartoznak. Rózsaszín, lila, ciklámen, pink vagy bordó? Mindegyikkel találkozhatunk a gyerekszobákban. Fajátékaink között Te is biztosan megtalálod azt, amelyik elnyeri tetszését, még akkor is, ha Neked is a kék a kedvenc színed. Most nézz egy kicsit gyermeked szemével, lásd Te is rózsaszínben a világot!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére