Jelenlegi hely

Szabó Magda visszaköltözik Debrecenbe

Szabó Magda születésének 100.évfordulója alkalmából emlékszobáját emlékházzá bővítették, beszélő szobra a Nagytemplomot nézi, egy hétig róla szól a Csokonai Színház.

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából Debrecen város több programmal is megemlékezik az írónőről.

Szabó Magda egykori iskolájában halála után egy évvel emlékszobát alakítottak ki, most ezt felavatták a bővítették emlékházzá.

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának udvarán  kialakított emlékmúzeumban megtalálhatjuk az Abigél című filmből is ismerős szürke öltözetet, az iskola tanulójaként Szabó Magda ugyanis ilyet hordott. De itt van az írógépe, a szemüvege és egy telefon is, amelyet ha felveszünk, az írónő szól hozzánk. Debrecen szülötte nagyon szerette egykori iskoláját.

Debrecen város főterén felavatták az írónő beszélő szobrát. A Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító különleges helyet foglal el a helyiek szívében, szülővárosa iránt érzett szeretete pedig végigkíséri életművét. 

Debrecenisége mély kálvinizmusában is megnyilvánult:  1993-ban pedig a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, öt éven át volt a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Debrecen Város Díszpolgára címet is elnyerte.

Az emlékmű Szabó Magdát a hatvanas éveiben ábrázolja. A kompozíció talapzatára a „Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából Katona Gyula debreceni polgár adományából állíttatta Debrecen Város Önkormányzata. 2017” felirat került. A padon elhelyeztek két QR-kódot, amelyet ha okostelefonnal beolvasunk, Szabó Magda hangját hallhatjuk.

 

A debreceni Csokonai Színház MagdaFeszt 2017 néven október 2-10 között minden estére izgalmas programokat kínáló fesztivállal emlékezik meg az írónőről: álló- és mozgókép- installáció tekinthető meg a színházban, tematikus szabadulószoba, gyermek és felnőtt előadások, beszélgetések várják a látogatókat, a fesztivált Miklósa Erika koncertje zárja.

 

Forrás, Fotó: Dehír, Miskolczi János; Fekete-fehér fotó: MTA BTK Irodalomtudományi Intézet

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére