Jelenlegi hely

Mosolygós almáktól a gyógyító vidámságig

A Derecskei Gyümölcsös mosolygós almáit már jól ismerjük, most gyümölcsleveik csalnak mosolyt a gyerekek arcára! Kertjükben nem ismeretlen a gyerekek nevetése, ezért szívügyüknek érzik, hogy amit tudnak, megtegyenek azokért is, akiknek kórházi kezelésük alatt nem sok jut az örömből. Ezért indították útjára december 1-30 között Jótevő Termék kampányukat, amivel a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány nevetéssel gyógyító munkáját támogatják.

Séra-Szabó Veronika kommunikációs vezető és termékmenedzser úgy látja, nagy szükség van arra, hogy társadalmi felelősségvállalásuk keretében a maguk módján megtegyék, amit tudnak:

„Minden élménykert programunkon törekszünk rá, hogy a családok, különösen a gyerekek örömmel töltsenek el időt a kertben. Sokszor megéljük, milyen felszabadultak és mosolygósak azok a gyerekek, akik nálunk megfordulnak, saját szemünkkel látjuk akár egyetlen mosoly erejét. Ezért döntöttünk úgy idén, hogy immár rendhagyó adventi jótékonysági kampányunk keretében a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány nevetéssel gyógyító kórházi vizitek megvalósulására gyűjtünk.”

A Derecskei Gyümölcsös Jótevő Termék kampányában december 1-31 között minden kijelölt termék árából 100 Forinttal támogatja az Alapítványt. A gyűjtésből befolyt összeg a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet és Gyermekszív Központ foglalkozásainak megtartásához járulnak hozzá.

A nevetésterápia komoly szakértelmet kíván, így minden Bohócdoktor speciális képzés elvégzését követően tarthat kórházi vizitet, melynek célja, hogy a gyerekek kezelése alatt vidámsággal segítse gyógyulásukat. Tudományos kísérletek bizonyították, hogy a nevetés és vidámság nagymértékben hozzájárul a gyógyuláshoz. Ezt akár kutatási eredmény nélkül a leghétköznapibb helyzetekben mi is átélhetjük, amikor egyetlen mosolytól jobban érezzük magunkat.

Az alapítvány megfogalmazásában munkájuk eredménye ebben rejlik: „A bohócdoktorok művészetének az a titka, hogy távozásukkor a beteg gyerekek szívében ott hagyják a képzelőerő és az életöröm szikráit. Ezért szeretik a beteg gyerekek őket, és várják oly nagy izgalommal a következő bohócvizitet.”

www.pirosorr.hu

Ha valamikor, így ünnepek idején varázslatos dolgok történhetnek, amilyen egy gyermek mosolya lehet! A kampány célja, hogy egy apró, de annál fontosabb csoda megtörténhessen a kórtermekben vidámságra vágyó családok, gyerekek életében.

Bővebb információ:  http://derecskeigyumolcsos.hu/jotekonysagi-kampany

Jótevő termékek, amelyek megvásárlásával támogatják a gyógyító terápiát:

5 Literes Natúr Almalé, 3 Literes Céklás-almavilág, 3 Literes Almalé homoktövissel.

      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére