Jelenlegi hely

3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny – Díjátadó és gálakoncert

Időpont: 2025. július 13. vasárnap 19:00 órakor 
Helyszín: Kölcsey Központ (Debrecen, Hunyadi u. 1-3.)

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a július 5-13. között harmadik alkalommal megrendezett debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, amelynek keretében a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.

A jelentkezők között amerikai, kolumbiai, német, izraeli, japán, kínai, lengyel és azeri muzsikus is volt. A háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vettek részt, amelyek eredményeként 22 trombitás, 19 kürtös és 13 harsonás, közülük összesen 14 magyar fiatal kezdheti meg az élő fordulókat.

A 2025-ös Kodály Nemzetközi Zenei Verseny zsűrijének elnöke Marie-Luise Neunecker, tagjai pedig Boldoczki Gábor, Abbie Conant, Frits Damrow, Hőna Gusztáv, Wim Van Hasselt és Zempléni Szabolcs.

A verseny fordulói ingyenesen látogathatók: az első két fordulónak július 6-10. között a Debreceni Zenede ad otthont, a zenekari döntőre pedig július 12-én a Kölcsey Központban kerül sor. A pontos program elérhető lesz a verseny hivatalos honlapján: www.kodalycompetition.hu

Az ünnepélyes gálahangversenynek – a győztesek részvételével – szintén a Kölcsey Központ ad otthont, ennek műsorát értelemszerűen csak az előző este teszik közzé a szervezők. A gálán közreműködnek a Kodály Filharmonikusok, vezényel Kollár Imre.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére