Jelenlegi hely

Zeleméri Csonkatorony

Hajdúböszörmény legrégibb műemléke a Zeleméri Csonkatorony, mely szerelmi dráma árnyait őrzi történelmi értékei mellett.

A Zeleméri templomrom és az alatta lévő domb – kunhalom – helyi jelentőségű természeti érték. A templomrom 1907 óta műemlék, 1981 óta védett. A gyönyörűen rendben tartott történelmi emlékhely Debrecen és Hajdúböszörmény között található, autóval a 35. számú főútról néhány perc alatt elérhető; Bodaszőlő felé letérve közelíthető meg.  

Zelemér középkori templomának romja az 1310 körül épült késő gótikus, egyhajós templom. Eredetileg kb. 26 méter hosszú, szélessége 6,6 méter volt a szentéllyel, a hajóval és a toronnyal együtt. Ez utóbbi valószínűleg őrtoronyként is funkcionált.  A török időben a zeleméri templomot feldúlták többször is. Először 1564-ben Hasszán, temesvári basa rabolta ki és gyújtotta fel majd a végleges pusztulás kezdetét az 1594. évi tatár támadás jelentette.

A zeleméri templomból mára csak a 18 méter magas Csonka torony (az eredetinek valamivel több mint a fele) és az északi falnak egy darabja maradt meg. Az alapfalakat, melyeknek tégláit a kincskeresők hat helyen teljesen kihányták, csak szakszerű feltárás után lehetett restaurálni. A zeleméri Csonka torony ma a környék egyetlen igazán régi és értékes építészeti műemléke. 1938-41 között Csiha Antal és Sőregi János (a debreceni Déri Múzeum igazgatója) tárta fel, alapfalait társadalmi munkával tették bemutathatóvá 1972-ben.

Családi pihenés a templomrom körül

A 2014-es felújítás alkalmával a halomra felvezető lépcsősort teljesen újjáépítették, míg a műemlékhez tartozó telket faoszlopokból álló kerítéssel kerítették körbe.

A terület parkosítása során őshonos fákat ültettek ide, és kialakítottak egy növénykertet is. Padok, asztalok, pihenő- és főzőhelyek is várják a megpihenni vágyó vándort. Éjszakai kivilágításukat korszerű, napelemes LED-kandeláberek biztosítják.

A területet a környékbeliek folyamatosan karban tartják, szobrokat állítanak magyar történelmi személyiségeknek, programokat szerveznek. Az aktualitásokról itt lehet olvasni.

Kunhalmok

Az Alföld térségében igen gyakori képződmények a zelemérihez hasonló halmok.  A XIX. században tévesen a kunok művének tulajdonították őket, innen ered a nevük.

A kunhalom olyan 5-10 méter magas, 20-50 méter átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt – szól Györffy István néprajzkutató meghatározása.

Aki kíváncsi a kunhalmokra, a legközelebb Szeghalom mellett, Mágor-pusztán talál kunhalomból kialakított történelmi emlékhelyet.

Forrás: Wikipedia; turautak.com;

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére