Jelenlegi hely

Balmazújváros - Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézménye

Cím: 4060 Balmazújváros, Móricz Zs. utca 1-3. 
 52/580-562 

Intézményvezető: Molnárné Kiss Mária 
 

A Debrecenimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:

  • A tanulás mellet több szakkörből is lehet választani.
  • Azért szeretünk ebbe az iskolába járni,mert a gyerekem itt jó nevelést kap és ide járnak a barátnői is.
  • Hozzánk ez közel van és a gyerek egyedül önállóan el tud menni,van több féle szakkör amiből a gyerek választhat, nagyon kedvesek és segítőkészek a tanárok. Mi szeretünk abba az iskolába járni. 
  • Jó német tagozat.Tiszta iskola.
  • Mert kéttannyelvű oktatás van itt.
  • Mert szuper jó a suli.

 Kossuth téri Tagintézmény

  • 30 évvel ezelőtt már bevált ;-)
  • A nagyobb testvérek is ebbe az iskolába járnak/jártak így nem volt kérdés annak idején, hogy hová írassuk a gyermekünket. Már csak tanítónénit kellett választanunk, amely úgy gondolom nagyon jól sikerült. Barátságosak és mindent megtesznek, hogy minden gyermek jól érezze magát.
  • A tanító nénik kedvesek, lelkiismeretesen és következetesek végzik a munkájukat. Az órák jó hangulatban és "családias" légkörben telnek. Lehetőség van minden gyermek egyéni érdeklődésének megfelelő fakultatív programot/tárgyat választani.
  • A tanító nénik szinte pótszülei gyermekeinknek. Óvják, védik és tiszta szívvel nevelik a jövő nemzedékét.
  • Az iskola családias,barátságos,segítőkész,vidám pedagógusokkal,akiket a gyerekek is nagyon szeretnek.Sok programot szerveznek az épület tiszta ,rendben tartott. Emelt szintű matematika oktatás,interaktív tábla,nyelvoktatás már első osztálytól.Odafigyelnek a gyerekekre.
  • Azért szeretünk ebben az iskolában tanulni , mert minden gyermek megtalálja a saját egyéniségéhez illő plussz feladatokat, és olyan lelkiismeretes tanárokkal vannak körülvéve a gyerekek , akik szívükön viselik a tehetségüket.Czellár Zsanett 3.d.
  • Családias a hangulat, a lehetőségekhez mérten legbarátságosabb környezetet próbálják a gyerekek részére kialakítani.Nagyon jó, színvonalas oktatás folyik az iskolában.  
  • Családias a légkör, kedvesek és megértőek a tanítók. 
  • Gyermekközpontú, családias, ugyanakkor magas színvonalú oktatás folyik az iskolában. A gyermekek egyéni képességeinek figyelembe vételével tanítanak.
  • Jó a közösség, a tanárnénik kedvesek és sok szakköri lehetőség van amiben kibontakoztathatja gyermekem a képességeit.Ferenczi Petra 3.d.
  • Kellemes,baráti a légkör és magas színvonalú az oktatás.Lehetősége nyílik a gyerekeknek a fejlődésre mind az idegen nyelvi területen,mind a sport tevékenységek területén.
  • Maximálisan elégedettek vagyunk a tanító nénikkel, akik a gyerekek egyéniségét figyelembe véve oktatnak. Odafigyelnek a gyerekekre, vidám jó hangulatúak az órák. A gyerekek szeretnek ide járni. Az oktatás színvonalát emeli az interaktív tábla valamint a sok plusz délutáni foglalkozás. Lehetőség van sport, zene, nyelv és informatika irányába továbbfejlődni, mindamellett, hogy a matematikát emelt szinten tanulják.
  • Csak ajánlani tudom ezt az iskolát melyet sokan még mindig csak úgy emlegetnek, hogy a KALMÁR.
  • Mert ide mindig jó kedvvel jövünk, gyermekem egyszer sem mondta, hogy nem akar iskolás lenni, sőt még szombaton is menne! Minden reggel jó érzéssel válunk el az iskola kapujában.
  • Mindkét tanító nénink a gyermekeink "pótanyukájaként" szereti és neveli a gyerekeket. (Szép nagy család a mi osztályunk!) Nagyon jó az osztályközösség, a szülők, pedagógusok, gyerekek remekül együtt tudnak dolgozni.
  • Nagyon családias, jó hangulatú iskola. Többféle szakkör működik. Ami nagyon fontos: a gyerekek szeretnek ebbe az iskolába járni. 
  • Nagyon jó a közösség,segítőkészek a nevelők, összetartóak a szülók is nemcsak a gyerekek.Magas színvonalú az oktatás, és fontos a nevelés!Katona Zalán 3.d
  • Nagyon jó az osztályközösség és a tanárok maximálisan a gyerekekért vannak. Tanítási módszerük nagyon jó és változatos, színes.
  • Sok a sportolási lehetőség. Jók a tanárok gyerek centrikusak.
  • Több szakkör oktatásra van lehetőség, ez alatt a sportot, zenét és idegennyelvet értem.

http://balmazsuli.hu/

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére