Jelenlegi hely

WATCH pályaorientációs projekt továbbtanulóknak az Agórában

Tudomány, technológia, matematika ... nem könnyű területek, mégis egyre több nőt érdekelnek. Az Agóra Tudományos Élményközpont pályaorientációs programot indít 10. osztályos lányoknak.


WATCH azaz <Women at Tech> Pályaorientációs program lányoknak

Kimondottan lányoknak szóló, projektalapú programot indít 2021 októberétől az Agóra Tudományos Élményközpont. A WATCH célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá a lányok számára a STEM területeket (Science + Technology + Engineering + Mathematics = Tudomány + Technológia + Mérnöki tudományok + Matematika). Mindeközben a résztvevők megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit és örömét is.

A 2021/22-es tanév végéig tartó, ingyenes programra 10. osztályos, pályaválasztás előtt álló lányok jelentkezését várják, a debreceni gimnáziumokkal kialakított együttműködés keretében. A kiválasztott 64 lány 4 csoportban, iskolaidőn kívül, másfélórás foglalkozásokon dolgozik majd együtt, de lesznek olyan, természettudományos szakmákat, valamint sikeres női életpályákat is bemutató témanapok és rendezvények, amelyekre minden érdeklődőt szívesen látnak majd.

A programba önkéntesként bekapcsolódnak stratégiai partnerük, az NI munkatársai is, akik a diákok mentoraként segítenek abban, hogy a fiatalok felfedezhessék erősségeiket, megismerhessék a kreatív problémamegoldás lépéseit és a mérnöki pálya szépségeit.

A jövő mérnökei teszik jobbá a világot

Céljuk a mérnöki utánpótlás sokszínűségének biztosítása úgy, hogy olyan csoportok is lehetséges karrierútnak válasszák a mérnöki pályát, akik eddig azt gondolták, ez a lehetőség nem alternatíva számukra. Programjukkal jövőálló tudást szerezhetnek a fiatalok, újításaikkal, felfedezéseikkel pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világban pozitív változások induljanak el. Első körben a debreceni női mérnökutánpótlás építésére fókuszálnak, bízva abban, hogy a résztvevő 10. osztályos gimnazista lányok a program végén szívesen választják majd a mérnöki pályát.

Mesterséges inteligencia, 3D modellezés, okosnövényápoló-szett vagy robotika?

Minden belefér! Hiszen ma már az élet szinte minden területén alkalmaznak robotokat, a gyártástól a szórakoztató iparig, és a mesterséges intelligencia is beépült a mindennapjainkba.

A WATCH foglalkozásain a lányok bepillanthatnak a különböző kódolási felületek világába, és áttekinthetik, milyen előnyei vagy éppen hátrányai lehetnek a mesterséges intelligencia használatának.

A 3D modellezés technikája lehetőséget nyújt arra, hogy a középiskolás fiatalok igazán különleges dolgokat tervezzenek és kreativitásukat használva valósítsák meg ötleteiket. A szakköri alkalmak során elsajátíthatják a lányok egy háromdimenziós grafikai szerkesztőprogram használatát, amelynek segítségével egyedi tárgyakat alkothatnak.
Az energiatakarékosság, biztonság és kényelem jegyében már számos okoseszköz könnyíti meg az életünket otthon is. A WATCH résztvevői belekóstolhatnak a mérnöki és programozási tudományterületekbe: készíthetnek okosnövényápoló-szettet, amely segíti a virágok gondozását, esetleg megalkothatnak egy igazán különleges tükröt, amely készülődés közben megjeleníti az aktuális napi feladatokat vagy éppen a legfrissebb időjárás-előrejelzést.

Élménytúra a program bemutatására

Fontosnak, hogy a lányok elfogadó, támogató környezetben vegyenek részt ebben a kezdeményezésben, ezért 2021. szeptember 20. és 29. között a 10. osztályos fiataloknak, lányoknak és fiúknak közösen, egy 3-4 órás élménytúra keretében bemutatják a WATCH elnevezésű programot.

Jelentkeznél? A jelentkezésedet 2021. október 6-ig várják! Jelentkezési űrlap

A program megvalósításában az Agóra stratégiai partnere az NI.


ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére