Jelenlegi hely

Új Család- és Gyermekjóléti központja lesz Debrecennek

A jelenlegi 2 helyen működő központ korszerűtlen és kicsi, de 8 hónap múlva akár költözhetnek is.

Az egykori Ifjúsági Park helyén épül majd fel a Család- és Gyermekjóléti Központ új épülete. Az önkormányzat azt reméli, hogy ezzel a Nádor utcai, a Malompark Bevásárlóközpont melletti, az utóbbi években elhanyagoltan álló terület sorsa is rendeződik, az eddig elzárt, csupán vegetáló zöldfelület pedig élő, ápolt parkká válik.

 

Fotó: Kiss Attila Csongor/Pinterest

 

2018 január 1-jével összevonták a család és gyermekgondozást, így a debreceni Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozóinak létszáma 63-ról 107 főre emelkedett. A feladat ellátáshoz nincs elég helyiségük a jelenleg két helyen, a Mester utca 1. szám alatt található székhelyen és a Böszörményi út 68. szám alatti telephelyen. Emiatt nem tudják a megfelelő légkört, a tárgyi feltételeket biztosítani. Ráadásul egyik hely sem felel meg a jogszabályokban foglalt akadálymentesítési követelményeknek.

A város így pályázatot nyújtott be a Területi Operatív Programhoz, s nyert félmilliárd forintot, ehhez az önkormányzat 100 millió forintot tesz még hozzá. Így egy olyan szociális funkciókat ellátó épület jön majd létre, melynek földszintjét helyi nyugdíjas szervezetek használhatják majd térítésmentesen. Az emelet pedig a jelenleg rossz körülmények között működő Család- és Gyermekjóléti Központé lesz.

Az akadálymentesített létesítményben helyet kap majd egy tanácsadói, kapcsolattartó ügyfélfogadó irodaegyüttes, egy prevenciós játékszoba, négy foglalkoztató. A földszinten az irodák és kiszolgáló helyiségek mellett egy 300 néző befogadására alkalmas, akadálymentesen megközelíthető nagytermet is kialakítanának. A földszinti rész 854, az emelet 492 négyzetméteres lesz, ezen kívül az épülethez egy 57 négyzetméteres fedett terasz is kapcsolódik majd.

A terület könnyen megközelíthető  2-es villamossal,  a leendő épület szép, 14 ezer négyzetméteres parkja nyitva lesz mindenki előtt. Ha az építkezés a tervek szerint halad, akár 8 hónap múlva, karácsonyra már az új épületben állítják fel a fát a családsegítő dolgozói.

 

Fotó: uft.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére