Jelenlegi hely

Tinédzserek törtek-zúztak egy debreceni bölcsőde udvarán

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két debreceni fiatalkorúval szemben. A nyomozás adatai szerint 2015. december 21-én 18 óra 40 perc körüli időben a két fiú berúgta a Debrecen, Honvéd utcai bölcsőde kerítésének kapuját, majd bementek az intézmény udvarára, ahol hangosan kiabáltak, szétvertek egy kis faházat, megrongálták a kerti zuhanyzókat, összetörték a kültéri lámpaburákat és felborítottak egy csúszdát. Az esetről egy közelben lakó férfi tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a bölcsődéből éppen távozó két fiatalkorút, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A 14 éves helyi lakosokat a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.  

 

Forrás: police.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére